Vezető hírek
Jubileumi oklevelet írtak alá
Megerősítették Zalaegerszeg és Szurgut 20 éves testvérvárosi kapcsolatát
Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében azt mondta, a két város, illetve a hanti-manysi autonóm terület és Zala megye ugyanolyan kiváló kapcsolatnak örvendhet, mint Magyarország és Oroszország. Kitért arra, hogy Zalaegerszegen két olyan hősi katonai temető is van, ahol orosz áldozatok is nyugszanak. Az önkormányzat mindkét sírhelyre odafigyel; a város határában lévő első világháborús temetőt tavaly állami támogatásból felújította. A továbbiakban felidézte a közel 800 éves zalai megyeszékhely történetét, és részletesebben beszélt a város jelenlegi gazdasági fejlődéséről. Többek között megemlítette, a 45 milliárd forintból épülő járműipari próbapályát, az 5G mobilhálózat kiépítését, a munkaerőhiány kezelését szolgáló, márciusban átadandó munkásszállót, valamint a duális képzőközpont építését, amellyel a helyi szakképzést kívánják megerősíteni.
Vigh László országgyűlési képviselő, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke,
Balaicz Zoltán, Natalja Komarova, Vadim Shuvalov, Boris Khokhryakov, a Yugra Duma elnöke, dr. Gyimesi Endre és Yakov Chernyak
Zalaegerszeg és Szurgut húszéves együttműködésére rátérve úgy fogalmazott, hogy az akkori városvezetők (dr. Gyimesi Endre és Yakov Chernyak ) által 1999-ben megkötött szerződés mindkét fél számára sikert hozott. Ezt jól példázza a két város közötti civil, sport és kulturális együttműködések, illetve találkozók. A jubileumi oklevél aláírásával a két város egyre bővülő és erősödő kapcsolatát kívánják kifejezni, hangsúlyozta végül.
Vadim Shuvalov Szurgut (fekete szőrű rókát ábrázoló) címerét adja át Balaicz Zoltánnak
A folytatásban Natalja Komarova, az autonóm terület kormányzója azt mondta: biztos abban, hogy a dokumentumban foglaltakat mindkét fél maradéktalanul teljesíti. A két város kapcsolatát méltatva, kifejezte köszönetét az elesett orosz katonák sírjainak gondozásáért. Vadim Shuvalov, a 400 ezer lakosú Szurgut polgármestere városuk iparát bemutatva beszélt a körzetükben (Nyugat-Szibériában) zajló kőolaj- és földgázkitermelésről, valamint a vízierőművekről. Mint mondta, június 12-én tartják a város napját, melyre meghívja a zalaegerszegi városvezetőket. Mivel a testvérvárosi szerződést májusban írták alá anno, ezt is megünnepelhetik ezen a napon.
Natalja Komarova egy hanti-manysi jurtát ábrázoló szobrot ad át Zalaegerszeg polgármesterének
Végül Yakov Chernyak korábbi polgármester, a Szurguti Filharmónia igazgatója szólt az egybegyűltekhez, méltatva a testvérvárosi kapcsolat megerősítését, amely további együttműködéseket eredményezhet mindkét fél javára.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak