Vezető hírek
Megújult a Ho Si Minh szobor előtti tér
1971 óta áll a Ho Si Minh szobor, a vietnámiak minden évben megemlékeznek a nemzeti mozgalom volt vezetőjéről
A fejlesztést a nyár végén kezdeményezte a Vietnami Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövete. A 2,2 millió forintos költséget teljes mértékben a nagykövetség és az adományozó vietnámiak állták, a terveket pedig a helyi önkormányzat műszaki osztályának munkatársai készítették.
A hideg idő ellenére is vidám vietnámi csapat fotózkodott bő félórán át a Magyarországon egyetlen Ho Si Minh szobor előtt, mely 1976 óta van jelen Zalaegerszeg köztéri alkotásai között. A vietnámiak a mai napig nagy tisztelettel adóznak az 1969-ben elhunyt vezetőjük előtt és erről jelen ünnepség alkalmával is tanúbizonyságot adtak. Gyönyörű virágkosarakkal ékesítették a szobrot, díszes ruhát öltöttek a hölgyek és megadták a módját a szalag átvágásnak is. A Ho Si Minh-t üdvözlő dalok pedig elegáns, kifinomult előadásmódban hangzottak el.
Az ünnepség elején mindkét nemzet himnusza után Nguyen Thi Bich Thao rendkívüli és meghatalmazott nagykövet asszony mondott köszöntőt. Örömét és köszönetét fejezte ki, hogy megint van egy alkalom, amikor összegyűlhetnek ennél az emlékműnél (legutóbb májusban). Megköszönte az önkormányzat és a város támogatását, a szobor és környezetének gondozását. Egyben búcsút is vett a megjelentektől, mivel 3 éves megbízatása néhány hét múlva lejár, így visszatér a hazájába.
Bali Zoltán alpolgármester Ho Si Minh-tól vett idézettel indította beszédét, mely sorokat 1976-ban véstek fel a szobor hátsó részére („Semmi sem drágább a függetlenségnél és a szabadságnál”.) Ő szintén a két nép közötti barátság szimbólumaként jellemezte az emlékművet. Hozzátette, hogy a diplomáciai kapcsolatok 1950-ben kezdődtek és a nagy távolság ellenére kereskedelmi kapcsolatok is vannak a két ország között. Jó szívvel emlékezett a tavalyi Vietnámi Kulturális Napról, melynek Zalaegerszeg volt a házigazdája. Végül tiszteletbeli zalaegerszegivé fogadta a nagykövetet.
Botz László, a Magyar-Vietnámi Baráti Társaság elnöke is szót kapott. Ő akkor teljesített katonai szolgálatot Vietnámban, amikor Ho Si Minh-nek sikerült az álmát valóra váltani és létrejött az északi és déli országrész egysége. Elmondta, nemcsak a két ország, hanem akár városok közötti baráti kapcsolatokért is készek támogatást nyújtani.
Végül Le Huu Thuy, a Magyarországi Nghe Tinh Szülővárosi Társaság elnöke beszélt. Többek között megemlítette azt a néhány ezer vietnámi polgárt, akik tanulmányaik miatt Magyarországot második otthonuknak tekintik.
A rendezvény moderátora Góra Balázs önkormányzati képviselő volt. Jelen volt még Fodróczy Tamás, a Magyar Szocialista Párt zalaegerszegi elnöke és dr. Balogh Miklós egykori országgyűlési képviselő. A vietnámi delegációt Nguyen Lam, a Vietnámi Központi Népi Mozgósító Bizottság helyettes vezetője fogta össze.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen