Vezető hírek
Megújult a Petőfi-iskola tetőszerkezete
Azbesztmentessé vált az intézmény
Balaicz Zoltán polgármester elmondta: 2021-ben adták át az iskola felújított épületét, ám az akkori projektnek (mely EU-s és állami forrásból, a tankerülettel együttműködve valósult meg) nem volt része a tetőrekonstrukció. Ezért a város és a tankerület úgy határozott, hogy a felújításhoz még mindenképpen előteremtik a szükséges forrást.
Kajári Attila, dr. Káldi Dávid, Kovács Éva, Balaicz Zoltán, Vigh László
A tetőszerkezet végül a Zalaegerszegi Tankerület és az önkormányzat közös beruházásában, több mint 95 millió forintból valósult meg. Az önkormányzat egy energetikai korszerűsítést célzó TOP-pályázat segítségével 32,5 millió forinttal járult hozzá a fejlesztés költségeihez. A polgármester szerint örömteli, hogy bár az iskoláknak már tíz éve nem az önkormányzat a fenntartója, folyamatosan együttműködnek a tankerülettel. A cél ugyanis az, hogy minden iskola megújulhasson a városban.
A sajtótájékoztatón részt vett Vigh László országgyűlési képviselő, dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő, Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerület vezetője és Kovács Éva, a Petőfi-iskola igazgatója. Utóbbiak megköszönték, hogy az összefogás révén megvalósulhatott a beruházás.
Többek között elhangzott: az épületrész tetőszerkezete már nagyon rossz állapotban volt, rendszeresen beázott, aminek oka lehetett az is, hogy 1991-óta nem történt átfogó felújítás a tetőn. Az akkori technológiák mára kissé elavultak, így a műszaki állapot teljes rekonstrukciót kívánt. A felújítással nemcsak új tetőcserepet kapott az épületrész, hanem az intézmény azbesztmentesítése is megtörtént.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát -
rovatunk hírei
Március után először top 10