Vezető hírek
Nyugállományba vonul dr. Magyar Károly
42 év az igazságügy szolgálatában
Dr. Magyar Károly Zalaegerszegen, a Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett 1973-ban, és még ugyanebben az évben előfelvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Katonai szolgálata letöltése után 1979. február 24-én kapott jogász diplomát. Ezt követően 1979. április 1. napján lett a Zalaegerszegi Járásbíróság fogalmazója. Szakvizsga kötelezettségének 1981. június 10-én tett eleget, majd 1981. július 16. napján bírósági titkárrá nevezték ki. 1982. december 29. napjával nevezték ki bíróvá, s a Zalaegerszegi Járásbírósághoz osztották be szolgálatra, illetve a fiatalkorúak büntetőügyeiben eljáró tanács elnökévé jelölték ki. 1990. május 1. napjával került a Zala Megyei Bíróságra, amelynek - 2 évvel később - 1992. március 1. napján elnöke lett. Négy elnöki cikluson át, 2014. február 28-ig, összesen 22 évig vezette a megyei bírósági szervezetet.
Nevéhez fűződik a helyi jogi szakkönyvtár létrehozása, amely alapját képezte az országos szakkönyvtári rendszernek. Elnöksége alatt a megyében átfogó bírósági modernizálás, épületfelújítás zajlott, kiszélesedtek a bíróság nemzetközi kapcsolatai: a határ menti - szlovén, horvát és osztrák - területek bíróságaival, jogász civil szervezeteivel, valamint a Marosvásárhelyi Törvényszékkel épített ki ma is élő kapcsolatot.
Évtizedekig részt vett a Pannon Jogász Szimpózium szervezésében. Több cikluson keresztül tagja volt a Magyar Bírói Egyesület választmányának és elnökségének. 1979. április 1-jétől a Magyar Jogász Szövetségnek és jogutódjának, a Magyar Jogász Egyletnek tagja. Az Egylet Zala Megyei Szervezetének alelnöke. 1989-1991 között tagja volt az Országos Ideiglenes Bírói Tanácsnak.
1995-ben az Osztrák Köztársaság Burgenlandi Tartomány „Burgenland Tartomány Lovagkeresztje” kitüntetést, 2008-ban az Országos Igazságszolgáltatási Tanács „címzetes táblabíró” címet adományozott számára. 2007-ben a Magyar Köztársaság elnöke az igazságszolgáltatásban végzett több évtizedes munkássága, valamint a hazai és nemzetközi igazságügyi együttműködés terén végzett munkája elismeréseként a „Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét” adományozta számára. A Magyar Bírói Egyesülettől Grecsák Károly-, a Magyar Jogász Egylettől Szalay László-díjat kapott. 2020-ban a legmagasabb bírósági kitüntetést, a Juhász Andor-díj arany fokozatát vehette át. 2009-től megszűnéséig tagja volt az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak.
A Deák Kúria Közalapítvány Kuratóriumában sokat tett Deák Ferenc kehidai kúriája felújításáért, a haza bölcse szellemi hagyatékának ápolásáért. Több nagy sikerű tudományos konferencia szervezésében különböző jogtörténeti tárgyú könyvek kiadásában vállalt tevékeny szerepet. 2014. március 1. óta a Zalaegerszegi Törvényszék büntető fellebbviteli tanácselnökeként dolgozott.
A Zalaegerszegi Törvényszék egykori első embere utolsó hivatali napját 2021. június 3. napján töltötte, de oktatási tevekénységével továbbra is segíti, támogatja a leendő bírákat, egykori kollegáit, s részt vesz a bírósági történelem és hagyományápolás nemes feladatában is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak