Vezető hírek
Belvárosi titkok sétája
A résztvevőket Pereszteginé Szabó Júlia irodavezető köszöntötte, aki a Tourinform-hálózat kialakulásáról mesélt (ez volt az első titok). Mint mondta: évek óta marketingtevékenységgel is foglalkoznak, ennek részei a különböző témákban meghirdetett városi séták, melyek nagy népszerűségnek örvendenek. A mostani, 20 titok nyomában című program során a belváros nevezetes, vagy hajdan volt épületeiről, szobrairól, tereiről esett szó. De egykori cukrászdák, sütemények (Sarokház-torta), utcarészletek, homlokzatot díszítő elemek múltja is megelevenedett. Sőt az Arany Bárány Hotel „szellemszobájába” is bemehetett a csapat.
Bálnás-ház és szellemszoba
Pereszteginé Szabó Júlia köszöntötte a résztvevőket
A Keresztury Dezső téren a Centrum tér kialakulása volt a téma. Az egykor itt található sziklakertről, és a tér későbbi átalakításáról Csonka Lajosné mesélt, aki a Zalaegerszeg titkai című kiadványban is szerepel. Mégpedig egy olyan fotón, mely kislánykorában készült, és ő éppen a kert szökőkútjánál áll. (A régi felvételeket el is hozta magával.) Úgy emlékszik: sokat játszottak annak idején ebben a kis belvárosi parkban, melyet akkoriban nagyon kedveltek a helybéliek. Még egy kis tó is volt itt, amin egy híd ment keresztül. A park akkor tűnt el, amikor a Centrum és Domus áruházakat építeni kezdték. Sokan szomorkodtak a sziklakert megszűnése miatt, mert a „szocializmus plázái” kopárrá tették a teret. Bár – mint azt a közönség soraiból egy hozzászóló elárulta – a fiatalabb korosztályokat kárpótolta a Domus megnyitójára hirdetett Demjén koncert. Az átalakított tér betonelemein pedig jókat lehetett „bandázni” suli után.
Csonka Lajosné a sziklakertről mesélt
A túra érintette többek között a Tüttőssy utcát, az Európa teret, a Dísz teret és a Kossuth teret is, megemlítve mindenhol egy-egy érdekességet. És bár az idősebb korosztályok előtt sok titok már nem is volt annyira titok, azért nemcsak a középiskolások csodálkozhattak rá néhány dologra. A belvárosban sétálva az például csak keveseknek tűnik fel, hogy a polgármesteri hivatallal szomszédos lakóház erkélyei egy cet-, vagy bálnaalakot formálnak (bár az állagromlás miatt ezt egyre nehezebb lesz felismerni). Vagy, hogy az Eötvös utca 4. szám alatti ház (Pontház mellett) ajtaja felett egy méhkaptárt ábrázoló dombormű van.
Az egyes helyszínek látnivalóiról a Báthory-iskola diákjai meséltek
Na, és az a bizonyos „szellemszoba”! Simonné Mester Ildikó, az Arany Bárány szállodavezetője azt mesélte a látogatóknak, hogy a hotel régi szárnyának egyik szobájában furcsa dolgok történtek. Legalábbis 10-15 évvel ezelőtt többen is felhívták a vezetőség figyelmét néhány szokatlanságra. Először a szálló alatti szórakozóhelyet üzemeltető csapat jelezte, hogy a bárpultról érthetetlen módon lepotyognak a poharak. A klub vezetője szellemlátót is hívott, aki megerősítette a „gyanút”: egy halott szelleme kísért. A szálloda munkatársai persze szkeptikusok voltak a témát illetően.
Bálnás-ház a polgármesteri hivatal mellett
Pár évre rá, aztán a hotelben lakó angol mérnökök és üzletemberek is beszámoltak egy-két „paranormális tevékenységről” (reggelre máshová kerültek az este letett tárgyak, a tévét pedig képernyővel a fal felé fordulva találták). Tény, hogy az ötvenes években történt a szállóban öngyilkosság, és egy gyilkossági történet (melynek sztorija egy regénybe is bekerült) szálai is ide vezetnek. Persze nincs semmi bizonyíték arra, hogy a „szellemszobának” köze lenne mindehhez, vagy, hogy ne lenne valamilyen ésszerű magyarázata a furcsaságoknak. A szobát természetesen azóta is használják, és az utóbbi években nem érkezett jelzés semmi szokatlanról.
Az Eötvös utca 4. szám alatt méhkaptár
A séta a piac és múzeum környékén folytatódott. Az érdeklődők találkozhattak Szabó Gyula kefekötő unokájával is, aki a mester szobránál mesélt egy-két érdekességet és szellemes (ám nagyon is valóságos) történetet a nagypapájáról.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között