2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Cserszegtomaj cselekvéssel

2021. október 19. kedd, 13:56
Szerző és fotó: Nemes Norbert
Képviselő-testületünk nemrégiben egy közös település bejáráson tekintette át a jövő évben megvalósítandó feladatokat, illetve a még idén befejezendő beruházásokat – mondta Elekes István, Cserszegtomaj polgármestere.

Előrelépés a fejlesztésekben

A településbejárás résztvevői (balról jobbra): Habánné Fábián Kornélia beruházási ügyintéző, Szabóné Puncsák Enikő községgazda, Bertalanné Dr. Gallé Vera jegyző,
Elekes István polgármester, Liszkai Erzsébet képviselő, Tolvéth Gyula Tamás képviselő,
Kupár-Kovács Fruzsina alpolgármester, Antal László képviselő, Bojtné Pál Szilvia Rozália képviselő

– Mindannyian tapasztaltuk: aktuális a kultúrház, az óvoda és az iskola bővítése. Sok a teendő az út- és utcaburkolatok vonatkozásában is. Augusztus végéig 12 pályázatot nyújtottunk be, hiánypótlási felszólítás nélkül, de a legtöbb sajnos tartaléklistára került, vagy elbírálás alatt van. Szerencsére sok előre lepésről is számot adhatok. Településünk beruházásai nagy mérföldkőhöz érkeztek. A Csókakői utca (Kútcsapás) fél kilométeres szakaszának mintegy 48 milliós felújításával, melyből 8 millió volt pályázati támogatás, azért sem várhattunk, mert a két településrész összeköttetésében ez az etap stratégiai fontossággal bír. Az új útalap készítés, az aszfaltozás, a csapadékvíz elvezetés és a szegélyezés mellett, a híd előtti áteresz stabilizálása is hamarosan megtörténik. E beruházás keretében, az esőzések utáni kimosódást helyreállítva, padka helyreállítás is lesz a Barát utcában. Augusztus derekán kezdődött, és hamarosan befejeződik a kiemelt gyalogátkelőhely építése új lámpaoszloppal a dr. Bakonyi Károly utcában. Nem volt hiábavaló a 2013 óta zajló aláírásgyűjtés és a demonstráció sorozat a körforgalom megépítéséért. Igaz, a 71-es számú főút Keszthely–Rezi úti csomópont építése miatt, az útlezárásokkal összefüggésben eddig sok közlekedési kellemetlenség adódott. A kivitelező nem figyelt például eléggé az elkerülő útnak kijelölt egyes kavicsos útszakaszok portalanítására, ezzel összefüggésben több panasz is érkezett, de az időjárástól függően, egy kerékpáros átvezető sávval, november végéig át szeretnék adni a létesítményt.

Adorján testvértelepülés delegációjának köszöntése

Hiába pályáztunk hosszú évek óta, a Gesztenyés utca burkolatjavítását; 16 millióért önerőből kellett megtenni, de gondolkodunk a Gubacs utca csapadékvíz-elvezetésének megoldásán is. A Rezi úti járdaszakasz rendbetételére legalább 20 milliót kell tartalékolnunk, a támogatás itt: 2,6 millió forint. Az orvosi rendelő tetőburkolat cseréjére közel 9 milliót költöttünk. A beázások miatti tetőszerkezet felújítását követően a tetőteret közösségi térré szeretnénk alakítani. Az önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlását segítő pályázaton indultunk, 2,8 milliót nyertünk és önerőből vállaltuk a folyóméterben érkező fa felfűrészelését és ellenszolgáltatás nélküli kiszállítását a rászorulóknak. Mintegy húszmillió forint felhasználásával, korszerű LED-es lámpák kihelyezésével megvalósult a Millennium utcában lévő közvilágítás hálózatszakasz fejlesztésének üzembe helyezése. Az energiahatékony hálózatbővítés később más utcákban is folytatódik majd. A rendezett településkép közös érdek, a virágosítás a nagyközségben nem csupán önkormányzati feladat, hanem a helyi lakosok többségének is szívügye. A közterületek virágosítása közösségépítő mozgalommá nőtte ki magát, sokan, jó példával elöl járva, már a gyerekeket is bevonják.

– Mi újság a programok, rendezvények háza táján?
– Programbő a sport- és rendezvényéletünk. A kultúrház szinte minden nap foglalt. A nyári boros rendezvény magas látogatószámára nem tudtunk felkészülni. Szeptember közepén, első alkalommal, hatalmas sikerrel rendeztük meg a Kutyás napot, lovasokkal. Volt fajta -és kutyasuli bemutató, szépségverseny, ki-mit-tud. Savanyó Tibor a Lóbarát Panzió közreműködésével ingyenesen lovagoltatta a gyerekeket. A szüreti mulatság, valamint az Idősek Napja a hagyományok szerint, vidámságban zajlott.
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK