Vezető hírek
Felújítás alatt az egykori SZMK épülete
Hatvan éve avatták fel a szakszervezeti komplexumot
A külső és belső rekonstrukció után irodaházként működhet tovább az épület, melynek földszinti részébe egy étterem is helyet kapna – mondta lapunk érdeklődésére Boronyák Péter, a tulajdonos Teátrum Egerszeg Kft. ügyvezetője. A felújítás nem egyik napról a másikra történik meg, a beruházás körülbelül két évet vesz igénybe – fogalmazott a cégvezető. Ennek keretében modernizálnák többek között a ház teljes gépészetét, a lifteket, továbbá energetikai korszerűsítésre, nyílászárócserékre kerülne sor. A legfelső szinten megmaradna a kulturális célra hasznosítható volt előadóterem, ami a munkálatok után konferenciák vagy más rendezvények helyszíne lehet.
Előreláthatólag két évig tart a felújítás
Az épület eredeti szerkezete nem változna, ám a belső felújításokon túl, homlokzatrekonstrukciót is szeretne a tulajdonos. Az elképzelések szerint az irodaház bejárata a Kosztolányi utca felé nézne, a földszinti étterem terasza pedig a színháztérre nyílna. A látványtervek néhány hónap múlva kerülhetnek a nyilvánosság elé.
Az Szakszervezetek Háza épületét (illetve az egész épületkomplexumot a mai színházzal együtt) hatvan évvel ezelőtt, 1962-ben avatták fel. A Kosztolányi- és a Pázmány Péter utcák közötti telken 1958 nyarán kezdődtek meg az építési munkák, mégpedig állami támogatással, a Szakszervezetek Országos Tanácsának beruházásaként. A korabeli sajtóhírekből kiderül, hogy a kétszárnyú épület kulturális célokat szolgált, valamint a szakszervezetek- és az SZTK (Szakszervezetek Társadalombiztosítási Központja) hivatalainak, továbbá kluboknak és művészeti csoportoknak adott otthont. De a város és környék művelődési munkásotthonává is vált; utóbbi „részlegbe” könyvtár létesült. Az új komplexumtól várták „Zalaegerszeg nyomasztó színházterem-gondjának megoldását” is, hiszen egy 600 személyes nézőteret alakítottak ki a központi épületben.
A főbejárat a Kosztolányi útra kerülhet, a színház felé terasz nyílhat
Az átadást eredetileg 1960 végére, majd 1961. május elsejére tervezték, ám végül 1962 januárjára készült el teljesen. Négy évvel később megyei hatókörbe került a komplexum, és a következő évtizedekben fokozatosan kettévált a két szárny funkciója, majd tulajdoni viszonya. A központi része megyei művelődési házként, majd 1983-tól Hevesi Sándor Színházként működött tovább. (A fenntartó a rendszerváltást követően előbb a megye önkormányzata, majd 2002-től – még megyei támogatás mellett – a zalaegerszegi önkormányzat lett. 2012-től pedig a város a kizárólagos fenntartója a színháznak.)
A jobb oldali szárnyban megmaradtak a szakszervezethez kapcsolódó hivatalok és művelődési-, valamint egyéb kulturális funkciók. 1983-ban pedig egy toldást kapott az épület, melynek tetején egy 200 fős tanácstermet alakítottak ki. Ez előadóteremként, és közkedvelt koncert helyszínként is működött a nyolcvanas, kilencvenes években. A rendszerváltást követően az SZMK épülete egyre inkább irodaházzá vált, és a szakszervezetktől magántulajdonba került az épület. 2013 végétől pedig bezárta kapuit.
1983-ban új szárnnyal bővült az épület
Ha megvalósul a volt SZMK-épület korszerűsítése, és vele párhuzamosan megújul a színház épülete és az előtte lévő tér is (hiszen ezek rekonstrukciója szerepel a város tervei között), akkor néhány éven belül egy új látvány fogadhatja a Kosztolányi térre érkezőket. Remélhetőleg az eltérő tulajdonviszonyok ellenére sikerül a két szárny felújítását úgy összehangolni, hogy az eredetileg egységes komplexum külleme a jövőben is harmonizáljon egymással.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Utazás előtt ne felejtsük el az utasbiztosítást!Ivóvízvezetéket újítanak felVasárnap Nemzeti összetartozás napjaÚtburkolati felújítás a Vizslaparki útonBudapestből versenyeztekZalában is kinyitják kapuikat a tűzoltószertárak I. Keszthelyi Agroturisztikai TalálkozóIdeiglenes forgalomkorlátozások ZalaegerszegenA tilos jelzés ellenére nem állt meg a buszsofőrIdén is Európa nap az Európa téren -
rovatunk hírei
30 éves a Hydrocomp Kft.Istenekről, hősökről, hiedelmekről a régészet napjánKözösségi teret építettek az Öreghegyi polgárőrökDíjeső az évadzárónDomborművel tisztelegtek emléke előttStreet Food Weekend 25 árussalEnergiahatékonyság, alternatív közlekedésBringázZeg! az AlsóerdőreKörnyezetkímélő utazás, élhetőbb városVárosrészi nap Botfán top 10
GÖCSEJ ÍZEISzabadtéri Pálos Szentmise - Kőtár avatás - Ásatási bemutatóDomborművel tisztelegtek emléke előttEnergiahatékonyság, alternatív közlekedésStreet Food Weekend 25 árussalDíjeső az évadzárónA majom szeme kötetbemutatóUtazás előtt ne felejtsük el az utasbiztosítást!Istenekről, hősökről, hiedelmekről a régészet napjánKözösségi teret építettek az Öreghegyi polgárőrök