Vezető hírek
Legyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?
Alulról jövő kezdeményezés indulhat a szobor felállítására
Dr. Kocsis Gyula, az EZE akkori elnöke úgy gondolta, hogy a szobor felállításával kapcsolatban meg kellene fontolni egy alulról jövő kezdeményezést. A civil közösségek ösztönzésére felvette a kapcsolatot Szabolcs Péter szobrászművésszel, aki néhány rajzot és egy makettet is elkészített.
A Szabolcs Péter által készített előzetes makett (Forrás: Kocsis Gyula)
- A kompozíció egy olyan jelenetet ábrázol, ahol Petőfi épp megkéri Szendrey Júlia kezét. Egyelőre csak elképzelések vannak, semmilyen döntés nem született egy újabb zsánerszobor felállításáról – hangsúlyozta érdeklődésünkre Kocsis Gyula.
Vagyis még nem tudni, hányan és kik támogatnák az elképzelést, összejönne-e a több millió forint az alkotásra. De beszélgetni mindenképpen érdemes róla – tette hozzá a civil szervezet volt vezetője.
Az ötletgazda úgy véli, hogy a szobor legalkalmasabb helye a Petőfi- és a Kossuth utca találkozása lenne, az élelmiszerbolt közelében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás