Vezető hírek
Lovagkirály a róla elnevezett utcában
Három évvel ezelőtt vetődött fel az ötlet, melynek gyümölcseként új köztéri alkotással gazdagodott a város és bővült az országosan is jelentős Szent László királyt megörökítő alkotások száma. Ez utóbbiak gazdagságáról is szólt többek között dr. Gyimesi Endre, Zalaegerszeg díszpolgára, volt polgármestere, leginkább, mint történész. Felidézte a helyi közösség megerősödésének történetét is, melynek egyik eredménye a mostani szoborállítás.
Nemcsak Szent László életéről, jelentőségéről szólt, hanem kapcsolódóan egy kis város - és megye történelemről is. Így elhangzott, 1928-ban nevezték el az utcát Szent László király útjának, majd a második világháború után módosult ez a mai változatra. A megyében 3 település őrzi a lovagkirály nevét, illetve híres a türjei templom freskója is. Gyimesi Endre méltatta még köszöntőjében az alkotó, Hadnagy György munkásságát is.
Galbavy Zoltán településrészi önkormányzati képviselő a köszönet és az öröm hangján szólította meg az érintetteket az egykori erős kezű, tetszetős külsejű, kimagasló termetű, szigorú, de erkölcsös király szobrának létrejöttében.
Az új köztéri alkotást Kovács József káplán áldotta meg, műsorral közreműködtek a Szent László utcai óvodások.
Hadnagy György lapunk kérdésére válaszolva elmondta, 3 hónapnyi kemény fizikai munka árán készült el az alkotás, melyet az Ekler Károly építész tervezte fedett talapzat még időtállóbbá tesz. Modellként egy fiatalember szolgált, innét a leghíresebb magyar király fiatal vonásai (I. László feltehetően 31 éves korában lett király, 49 évesen bekövetkezett haláláig). Az alkotáson a jellemző középkori öltözék látható, valamint szakrális jelképek a Szent Korona, kard és bárd a hódító és csodatévő uralkodó kezében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Építkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon Egyesület -
rovatunk hírei
Évindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállítás top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattCselló, ahogy ők szeretik