Vezető hírek
Magánvállalkozó alakítja át az egykori zalaegerszegi nyomdaépületet
Új egészségügyi központ jön létre
Ezután a Göcseji úti volt nyomdaépület és irodaház üresen állt, kihasználatlanul maradt. Néhány részét a VF Zrt. ugyan bérbe tudta adni, de összességében az állaga romlott és folyamatosan veszteséget termelt.
2024-ben egy magánvállalkozó (dr. Iván Gyula) megvásárolta az épületet, amit elkezdett felújítani, mert hamarosan ide költözik az általa működtetett fogászati klinika, Iván Medical Center néven. Az új egészségügyi komplexumban a fogorvosi szolgáltatások mellett a tervek szerint rehabilitációs kezelésekre és orvosesztétikai szolgáltatásokra is lesz lehetőség.
Ami az egykori nyomda múltját illeti. A Göcseji-, vagyis inkább a vele szomszédos Gorkij (ma Závodszky) utcában nyílt meg 1964-ben a Zala megyei Nyomda Vállalat két új modern gyártócsarnoka. Azt megelőzően már 1949-től működött a városban a megyei vállalat nyomdája; előbb a Zrínyi úti telephelyen, majd a volt megyeháza (Kvártélyház) földszinti helyiségeiben folyt a termelés. Mivel a nyomda tevékenységi köre folyamatosan bővült, az 1960-as évek elején megfogalmazódott az igény új és modern gyártócsarnokok építésére. A Gorkij úti épületet – jelentős csúszással – 1964. augusztus 19-én avatták fel. A Göcseji úti oldalon később a fogadó- és irodaépület kapott helyet.
A most zajló építkezéseket követően, várhatón 2025 második felében nyílik meg az új egészségügyi központ a volt nyomda épületeinek helyén.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu TibornakA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen