Vezető hírek
Megújul Zalaegerszegen az egykori HEMO épülete
A kormányhivatal költözik a falak közé
A helyi védelem alatt álló épület a Modern Városok Program részeként újul meg a következő 500 napban – hangzott el a projektindító sajtótájékoztatón. Mint azt Balaicz Zoltán polgármester elmondta: a város kiemelt feladatának tekinti a történelmi városrész korabeli épületeinek megújítását. Az előző években számos rekonstrukció megvalósult már, ebbe a sorba illik a volt HEMO épületének felújítása is.
A ház eklektikus stílusban épült 1900-ban és a jómódú Gráner kereskedőcsalád tulajdonában volt. Később a két világháború között Papp Béla működtetett itt cukrászdát, de helyiségei banknak és irodáknak is otthont adtak. 1945 után államosították, majd honvédségi művelődési házzá alakították át. A polgármester az épület múltját felidézve hozzátette: a rendszerváltás után is állami tulajdonban maradt a ház egészen 2008-ig, amikor egy magánvállalkozó vásárolta meg. Kondor Zsoltnak komoly tervei voltak az épülettel, hiszen képtárat szeretett volna itt kialakítani, ám ez a gazdasági recesszió miatt nem valósult meg.
Néhány éve a város tulajdonába került, és – a szemközti Zóna mintájára – a kormányhivatallal összefogva újulhat meg, állami finanszírozásban. Az impozáns épület továbbra a város tulajdonában marad, ám a kormányhivatal költözik a helyiségekbe. A használat és az ezzel járó költségek így nem az önkormányzatot, hanem az államot illetik – hangzott el.
A felújítást üdvözölte Sifter Rózsa főispán, Vigh László országgyűlési képviselő és Böjte Sándor Zsolt, a körzet önkormányzati képviselője is. Többek között elhangzott: a felújítás mellett az is fontos, hogy élettel töltsék meg a házat. Az épületben a Zala Vármegyei Kormányhivatal szervezeti egységei kapnak helyet, de Kondor Zsolt ötletét megtartva egy kiállítóteret is kialakítanak.
A felújítás részleteiről Bali Zoltán alpolgármester számolt be. Mint mondta, 1230 négyzetméteren indul el a rekonstrukció; a földszinten és két emeleten alakítanak ki hasznos helyiségeket. Teljes körűen – és az eredeti állapotnak megfelelően – újítják fel a homlokzatot, visszakerülnek a korábbi díszítőelemek, párkányok és stukkók. Kicserélik a nyílászárókat, a tetőszerkezetet és a gépészetet. Új fűtési és világítási rendszert kap a ház, továbbá napelemeket is felszerelnek. Elhangzott az is, hogy az Ady utca felől új kapuzat épül, az udvari rész is teljesen megújul, mert a raktárépületeket elbontják. A házat pedig egy passzázzsal összekötnék a Mártírok út felé.
A tervezési és kivitelezési munkálatokat is zalaegerszegi cégek végzik (Alfaterv 2000 Kft., BMT Mérnöki Zrt.). A munkaterület átadása megtörtént, a következő hónapokban a közlekedők türelmét kérik, mert a munkálatok idején 2025. február 21-től forgalomelterelés lép életbe az érintett szakaszon.
Látványrajz az új homlokzatról
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szennyvízcsatorna-bélelés Zalaegerszegen, a Csány tér környezetébenIttasan, elektromos rollerrel - akár a jogosítványunk is bánhatjaMegnyílt a vasútállomás és a Palatinus étterem közötti csomópontMegérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadás -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásHány köztéri szobor fér el a városban?Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronLezárások az Aranyoslapi forrás mellett