Vezető hírek
Várostörténeti séta az egészségért
Az artritisz klub tagjai a város történelmi épületeivel ismerkedett
– 1996 óta, minden év október 12-én tartják világszerte az artritis világnapot, melyhez kapcsolódóan szerveztük meg mi is ezt a programot – mondta érdeklődésünkre Németh-Horváth Kata klubvezető a gyülekezés helyszínén, a város egykori központjának számító Deák téren. – Úgy gondoltuk, idén ne egy előadóteremben emlékezünk a világnapról, hanem egy belvárosi történelmi séta keretében, kint szabadban. Megyeri Anna, a Göcseji Múuzem történésze, főmuzeológusa pedig felajánlotta, hogy végig kalauzol bennünket a belvároson, felelevenítve a fennmaradt építészeti emlékekhez, épületekhez fűződő históriákat.
Várostörténeti sétát a múzeum máskor is szervez. Tulajdonképpen innét jött az ötlet, hogy mi is ismerjük meg Zalaegerszeg értékeit úgy, mint mások. Igaz kevesebb sétával. A krónikus sokízületi gyulladás (reumatoid artritisz) ugyanis, ahogy a nevében is bent van, az ízületeket támadja meg, ami nemcsak fájdalommal, de a mozgás beszűkülésével is jár. A világnap fő célkitűzése, hogy felhívja az orvosi, egészségügyi közösség, valamint a lakosság és ezen belül az érintettek figyelmét a ma még gyógyíthatatlan betegségre, a fájdalmas tünetekre, a kezelés lehetőségeire.
Az öt éve megalakult artritisz klub folyamatosan szervez mozgásterápiás foglalkozásokat tagjai számára, akik korábban dr. Szabó József vezetésével mindfulness, vagyis fájdalomkezelési tréningen vehettek részt. A PTE zalaegerszegi egészségtudományi karának gyógytornászhallgatói is a segítségükre vannak. A lábtorna most ért véget, és kezdődik a vibroakusztikus terápia. Ez egy viszonylag újszerű kezelési mód, ami a hangrezgés gyógyító erejét veti be többek között a fájdalomcsökkentés, a mozgásterjedelem fokozása érdekében. Egy gyógytornászhallgató tartja ezt a terápiát is, ami szintén ingyenes és több alkalomból áll.
Megyeri Anna történész, főmuzeológus elsőként a bíróság barokk épületegyüttesére hívta fel figyelmet, amit 1730-1732 között Francz Allio császári hadmérnök és bécsi építész tervei alapján építettek fel, és ami a régi Zala vármegye székházául szolgált. Szó esett Deák Ferenc szobráról, a Sóházról, az 1890-ban takarékpénztárként átadott Göcseji Múzeum épületről, a Mária Magdolna Plébániatemplomról. A klub tagjai ellátogattak az idén 125 éves fennállását ünneplő Arany Bárány Hotel dísztermébe, valamint a Megyeházára.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás