Vezető hírek
Terrakotta helyett bronz dombormű
Visszakerült a helyére „István és Gizella”
Az „újraavatásra” azért volt szükség, mert a 2002-ben átadott terrakotta alkotás az évek alatt megrongálódott, olyannyira, hogy 2019-ben az önkormányzat el is távolította a sétány faláról. A műalkotás múltját felidézve Balaicz Zoltán polgármester többek között elmondta: az ezredfordulón Garamvölgyi György, (a VMK egykori igazgatója) kezdeményezte, hogy a millennium tiszteletére készüljön egy Istvánt és Gizellát ábrázoló műalkotás. A város akkori polgármestere, dr. Gyimesi Endre, Szabolcs Pétert kérte fel a feladatra. 2002-ben, a magyar kultúra napja alkalmából avatták fel a kerámia domborművet.
Dr. Káldi Dávid, Balaicz Zoltán és Szabolcs Péter az avatáson
Sajnálatos módon az alkotás később megrepedt, egy darabja le is tört, ezért a város eltávolította. Most új köntösben, immár bronzból öntve, és keretezve került vissza az ábrázolás a sétányra, mégpedig Szent István ünnepének előestéjén.
Az újjászületett alkotásról Szabolcs Péter elárulta: 2000-ben, a millennium alkalmából országszerte sok István-szobrot állítottak. A jeles alkalomból ő is készített néhány művet. Az egyik legnagyobb Szent István ábrázolása Százhalombattára került. A most felavatott bronztábla eredetije nem Zalaegerszegre készült, hanem Münchenbe, az ottani magyar közösség számára. A domborműből ezenkívül terrakotta változatok is születtek, különböző feliratokkal. Ezek egyike került ki annak idején a Borbély György közbe. Most a felújítás jegyében az egyik bronz változatot állították fel ide is, bízva abban, hogy ez tartósabb lesz, mint a kerámia dombormű.
A régi helyett egy bronz dombormű került a sétányra
Az avatáson a belvárosi körzet önkormányzati képviselője, dr. Káldi Dávid elmondta: örül, hogy a dombormű új anyagból, mintegy újjászületve visszakerülhetett a gyalogútra. Némileg módosulva, hiszen a terrakotta alkotáson szerepelt egy felirat, mely Szent István első törvényéből idézett. „Akarjuk, hogy szilárd béke és egyetértés legyen nagyok és kicsinyek között.” Bár a mostani domborművön nem ez a felirat szerepel, a képviselő szerint a mai világban mégis ennek szellemében érdemes megtekinteni a műalkotást, s végigsétálni a Borbély György közön.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
ZEGINFO: Bali Zoltán és Gecse Péter sajtótájékoztatója a közgyűlési döntésekrőlBelvárosi időutazás: Zalaegerszeg 1885-ben Létrejött a ZalaZone AlapítványFejlesztik a közvilágítást a Petőfi utcábanEurópa nap a zalaegerszegi Európa térenParkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére -
rovatunk hírei
Biztosan hozták a papírformát top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeKönyvtári kihívás az olvasás népszerűsítéséért