Vezető hírek
Átadták a 2023-as Pannon Tükör díjat
Lapunk munkatársa is a kitüntetettek között
Lapunk munkatársa, Pánczél Petra a kritika-tanulmány kategóriában, míg a két budapesti: Regős Mátyás költő, író, a líra, Szolcsányi Ákos író, költő műfordító pedig a próza kategóriában kapott elismerést. Mindhárman szerzői a kulturális folyóiratnak.
Balaicz Zoltán, Bubits Tünde, Pánczél Petra, Nagygéci Kovács József (Forrás: zalaegerszeg.hu/Tóth János)
A Pannon Tükör esten részt vett Balaicz Zoltán polgármester, aki beszédében megköszönte azt a magas színvonalú szakmai munkát, amit a folyóirat szerkesztői és közreműködői végeznek. Hozzátette: büszkék arra, hogy az önkormányzat támogatja a lap kiadását, az anyagi forrás a jövőben is biztosított. A rendezvényen a két budapesti kitüntetettel videófelvételt láthattak az érdeklődők, akikkel Nagygéci Kovács József online-főszerkesztő beszélgetett.
Az eseményen személyesen Pánczél Petra vette át az elismerést Balaicz Zoltán polgármestertől, aki méltatta lapunk munkatársának több évtizedes újságírói munkáját és a kulturális szférában való tevékenységét. Mint fogalmazott: „olyan ember segíti munkánkat, aki nyitott szemmel jár, őszinte, és gondolatait, akár dicsérő, akár kritikus, jószándékkal, előre mutatóan meg is fogalmazza.”
A két lapszámról bővebben Bubits Tünde főszerkesztő és Nagygéci Kovács József szólt, a jelen lévő szerzők pedig a megjelent írásaikból olvastak fel részleteket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak