Vezető hírek
Emléktábla Siklósi Vilmosnak
Halálának harmadik évfordulóján emlékeztek meg színházpártóló tevékenységéről
Siklósi Vilmos budapesti születésű, végzettsége szerint agrármérnök, aki 1971-ben költözött feleségével Zalába, és gyermekeik már itt születtek. A Zalaegerszegi Zsidó Hitközséget 1995 óta vezette, mely révén a város kulturális életében egyre nagyobb szerepet vállalt a szervezet. Siklósi Vilmos és felesége Judit, mecénás tevékenysége közül kiemelkedik a színház pártolása.
Besenczi Árpád, Béres János és Siklósi Judit
Az örökös tagok bronz plakettjét ők támogatták, illetve az évente a közönség által megválasztott legjobb színészek számára is díjat hoztak létre, melyet először 2002-ben adtak át az „Indul a bakterház” bemutatója alkalmával. Tevékenységükért 2012-ben a várostól „Kultúra mecénása” díjat érdemeltek ki. Egy évvel később a színház is kifejezte hivatalos köszönetét egy másik elismeréssel. Most, Siklósi Vilmos halálának 3. évfordulója alkalmából immár egy dombormű is emlékezteti a színházlátogatókat az egykori pártoló személyére.
Az ünnepségen dr. Besenczi Árpád színházigazgató idézte fel a 73 éves korában elhunyt barátja életútját, illetve tolmácsolta Béres János szobrászművész szavait. Siklósi Judit köszönetét fejezte ki az emléktábláért, a tisztelet és szeretet jeléért.
A rendezvényen közreműködött Farkas Ignác színművész, aki Siklósi Vilmos két saját szerzésű verést adta elő.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen