Vezető hírek
GébArt: ritmusok és rezgések
Bezárt a 30. zalaegerszegi művésztelep
A résztvevők közül Antal Malvina szobrászművész, Imreh Sándor képzőművész és Gombos Zsófia festőművész Budapestről, Bóbics Diána festőművész és Gyöngyösi Mária képzőművész Pécsről érkezett. Természetesen bemutatkozott alkotásával Horváth M. Zoltán képzőművész, művészeti vezető is. A zárókiállításon fellépett Takáts Eszter énekes.
A megjelenteket Prokné Tirner Gyöngyi a művésztelep titkára köszöntötte, majd dr. Vadvári Tibor alpolgármester szólt a 31 éves alkotótábor jelentőségéről. Mint fogalmazott, az eredeti cél nem változott, a gébárti tábor legyen egy találkozási pont, ahol a kortárs művészek különféle alkotásaikkal gazdagítják a művésztelep gyűjteményét. A tehetség, elhivatottság mellett kell valami más is… a ritmusok és rezgések, utalt az idei tábor témájára az alpolgármester. Korlát nélküli művészeti alkotások születtek ezen a nyáron is, a hely egyedi szellemisége is hozzájárult ehhez. Amikor az egyes művek a közönséggel, a befogadóval találkoznak, akkor teljes lesz az érték, amely született – fogalmazott.
Sokféle alkotó, sokféle nézet, saját világképpel, műfajjal. Nagyon „GébArt”. Egy térben különböző művek; vannak szobrok, festmények, installációk, sok-sok kis helyen – mondta Lehota M. János esztéta, aki szólt a művésztelep elmúlt harminc évéről is. Mint mondta, az internet világában a virtuális tér uralja a világot és a gébárti művésztelep sem értelmezhető már úgy, mint régen. Ami nagyon fontos, hogy mindig legyen szerves része a zalaegerszegi kultúrának, és most már csak egy HELY kellene, ahol az elmúlt évtizedek alkotásai találkozhatnának a közönséggel. GébArt tematikája, a hozzánk beszélő alkotó tematikája – tette hozzá Lehota M. János.
Végül Horváth M. Zoltán, az alkotótábor művészeti vezetője megköszönte a résztvevők munkáját. Hangsúlyozta: sokféle műfaj és gondolkodás volt jelen, semmit nem akartak rákényszeríteni az alkotókra.
A művésztelepen belül több kiállítótérben helyezték el az itt készült műveket, így a közönség egy kis sétával egybekötve találkozott a bemutatott tárgyakkal.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala