Vezető hírek
Hevesi András karmesterről a Lokálpatrióta klubban
Pécsi Nemzeti Színház munkájában is részt vett Hevesi András
A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban dr. Tüskés Anna művészettörténésszel, a könyv szerkesztőjével, részben szerzőjével Iványi Ildikó beszélgetett.
Tüskés Anna
Tüskés Anna elmondta, 2018 óta igyekeznek a Pécsi Tudományegyetem Művészettörténeti Tanszékén elkészíteni a XX. század második felében Pécshez köthető művészek monográfiáját. Ebbe a sorozatba illeszkedik Hevesi András karmester, zeneszerző, akit munkásságának első korszaka a baranyai megyeszékhelyhez köt. A Pécsi Nemzeti Színház, a Pécsi Balett és a Bóbita Bábszínház művészi munkájában vett rész Hevesi. Aki egyébként több generációra visszavezethetően Zalaegerszeghez kötődik, ezért is neveztek el róla utcát a Géva-hegyen, ahol az egykori családi gazdaság volt.
Tüskés Anna sok fotóval illusztrálva mutatta be a nevezett kiadványt. Ennek eső része visszaemlékezéseket, dokumentumokat, színikritikákat tartalmaz, illetve a hagyaték kottáit mutatja be.
Részletesebben a zalaegerszegi gyermekkort, a tanulmányait, illetve munkásságának három nagy korszakát lehet megismerni a könyvből. Ez utóbbiban a pécsi éveket (1960-1973), a kecskeméti korszak (1973-1976, Katona József Színház), illetve a kaposvári időszak (1976-2009, Csiky Gergely Színház) követte.
A dokumentumokat Tüskés Anna interjúi egészítik ki, az egykori művésztársakat szólította meg, hogy minél több szemszögből láthassa az olvasó az 1942-2009 között élt művész életét, személyiségét, munkásságát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen