Huszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta Klubban

Spanyolország a zenei hazája, de rendszeresen visszajár Andráshidára

A művésznő szó szerint Andráshidán született és a szülői házba messzi külhonból is gyakran visszajár, jelenleg hosszabb ideig itt tartózkodik. Az éneklés iránti erős érdeklődése már gyerekkorban kezdődött, alsós korában vitték versenyre a helyi iskolából. Hamarosan aranyat szerzett, ami ezután már elvárás is lett. Mindezek ellenére édesanyja valami „komolyabb szakmát” szánt neki, és egyetlen ellenszegülése ezen a téren volt. A sors is rásegített, hiszen a magyar-népművelő szak felvételi vizsgájára menet lerobbant a busz. Végül – a Zrínyi-gimnáziumban szerzett érettségi után – Győrben tanult a zeneművészeti szakközépiskolában, majd magánénektanár képesítést szerzett, a zeneművészeti egyetemet pedig drámai szoprán operaénekesént végzete el.

Karrierje egyből nemzetközi szinten indult 1994-ben Spanyolországban, ahol bár a versenyen nem jól teljesített, de megismerkedett leendő menedzserével (és férjével) és kezdetét vette a fellépések sora. A pedagógus pálya is az élete része lett, magánéneket tanít Svájcban az általa alapított iskolában, Franciaországban és Magyarországon, főleg Zala megyében kurzusokon, melyeket nyilvános koncertekkel zárnak. Legközelebb ilyen Zalaszentgyörgyön lesz a nyár derekán.

Vallja, Spanyolország a zenei hazája, Franciaország, a mindene, ahová folyton visszaviszik a szálak (férje is francia). Mostanában viszont egyre többet van Andráshidán, ahonnét gyalogosan jár be Zalaegerszegre. Ugyanis bevallása szerint autót vezetni és főzni nem tud. Sütni és saját magának ruhákat varrni, gazdag matyó hímzéssel viszont igen. A földön sem tud járni, azaz csak magassarkúban, bármilyen tevékenységet végez. A Camino-t kétszer teljesítette, mindkét alkalommal esténként a szállashelyen magassarkúban járkált pihenésképpen. Komolyzenében a romantikusokat kedveli (Verdi, Puccini), időnként operettet is énekel, a könnyűzenét hallgatni szereti. Budapesten még sosem lépett fel, a hallgatói éveket leszámítva, viszont Párizsban többször volt koncertje. 

Életútjával, karrierjével elégedett, boldognak érzi magát, mondta el a beszélgetés végén. Szülőházáról még megjegyezte:

- Mindig kellett a szoba, mindig kellett a zongora, nem tudtam máshol jól megtanulni a dalokat - jelenlegi énekhangját megfelelőnek értékeli, még néhány évnyi szereplést tervez.