Vezető hírek
Június 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok Éjszakája
Programkavalkád 7 helyszínen a retró és Jókai jegyében
A zalaegerszegi éjszakáról a Göcseji Múzeumban tartottak sajtótájékoztatót a szervezők. Mint elhangzott a Göcseji Múzeum, a Göcseji Skanzen és a Mindszentyneum mellett a partnerintézmények is számos érdekességgel készülnek, így érdemes lesz a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba, a Zalaegerszegi Törvényszékre és a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balatoni úti épületébe is ellátogatni. Egy belépőjeggyel (karszalaggal) az összes helyszín látogatható.
Varju András, a Göcseji Falumúzeum tagintézményvezetője jelezte: a kisgyermekes családokra, nagyszülőkre gondolva a skanzenben már délután 2 órától elkezdődnek a programok. Megidézik a kálócfai porta hangulatát, de lesz kenyérsütés és irodalommal fűszerezett koncert is Takáts Eszter jóvoltából.
Szintén délután indulnak a megyei könyvtár programjai is. Tóth Renáta igazgató elmondta: 16.30-tól várják az érdeklődőket és főleg Jókai Mór és világa lesz a téma. Kiállítás nyílik például a 19. századtól a 21. századig megjelent Jókai művekből. Ezek kiadásairól és a grafika változásairól Kiss Gábor főkönyvtáros tart előadást. Lesz „bajuszkereső kihívás”, melynek során magyar írók, költők bajuszait, szakállait kell megkeresni és a tulajdonoshoz párosítani. Meglepetésként pedig elkészül „A kőszívű ember fiai” című regényből ismert „angyalbakancs” leves (Jókai kedvenc bablevese) is, melyet a készlet erejéig megkóstolhatnak a látogatók.
Statárium és cellalátogatás a törvényszéken, TV Maci a Mindszentyneumban
A Zalaegerszegi Törvényszék és a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet közös programjait Balog Eszter törvényszéki sajtótitkár ismertette. Kiemelte a Statárium című egyfelvonásos drámát, melyet 18.30-kor és 20.30-kor láthat a közönség a bíróság épületében. A darab megtörtént esetet dolgoz fel és az 1919-es tanácsköztársaság időszakába kalauzolja a nézőt. Emellett Gyere a hűvösre! címmel toborzóakciót, Élet a rácsok mögött címmel pedig stilizált börtöncella- és rabszállító látogatást is szerveznek.
A Mindszentyneumban a névadó állandó kiállításán túl sokak egykori kedvence, a TV Maci lesz a főszereplő, kapcsolódva az intézmény időszaki Mackókiállításához. Csengei Ágota tagintézményvezető elmondta: gyermekes családoknak és felnőtteknek egyaránt készülnek érdekességekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, előadásokkal. Mackópszichológia címmel például Hajdu Ildikó klinikai szakpszichológus tart szubjektív tárlatvezetést arról, hogy miért kötődünk a plüssállatokhoz, különösen a mackókhoz. Az MTVA Látogatóközpont jóvoltából pedig Zalaegerszegre érkezik egy hétre a 120 centiméteres TV Maci, akivel szintén találkozhatnak az érdeklődők a múzeumi éjszakán.
Retró buszos városnézés, tárlatvezetések, disco a múzeumban
Igazi kulturális kavalkáddal várja a látogatókat az anyaintézmény, vagyis a Göcseji Múzeum is. Havasi Bálint főigazgató többek között elmondta: a Jókai-emlékévhez, a néhány hete nyílt, 1980-as éveket bemutató időszaki kiállításukhoz és a Göcseji Múzeum 75. születésnapjához kapcsolódik a programok többsége. Este 6 és fél 9 között elsősorban a családosokat várják, azt követően inkább a felnőtt látogatóknak szólnak a programok. Lesznek múzeumpedagógiai foglalkozások, koncertek, kiállítások, történeti-, néprajzi-, régészeti előadások és rendhagyó tárlatvezetések is. „Akriltulok és filcbölény” címmel BöröczNándor Neánder festményeiből nyílik kiállítás a pincében. Béres Katalin történész jóvoltából egy retró buszos városnézésre invitálják a vendégeket, a restaurátor műhelyben pedig a „fusizás” és „géemkázás” lesz a téma. Az este folyamán pedig retró discoban idézhetik fel a látogatók a ’80-a évek slágereit.
Ujjlenyomatvétel a rendőrségen
A Múzeumok Éjszakáján a rendőrök munkájába is bepillanthatnak az érdeklődők. A megyei rendőr-főkapitányság Balatoni úti épületében rendőrautókkal, fegyverekkel, barátságos rendőrkutyákkal lehet ismerkedni. Tóth László alezredes elárulta, hogy a játék kedvéért ujjlenyomatvétel is kérhető. A felnőtteknek pedig régi rendőrségi oktatófilmekkel kedveskednek a retró programok jegyében.
A Múzeumok Éjszakájának teljes programja elérhető a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának honlapján, az alábbi linken:
https://zegimuzeumok.hu/programok/muzeumok-ejszakaja-2025-zalaegerszegen/
Jegyek június 13-tól elővételben is kaphatók a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának három intézményében
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatra – három gyanúsított előzetesbenTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren