Vezető hírek
Kamaraelőadásokat szervez a ZAZEE a Göcseji Múzeumba
Színház a pinceszinten
A részletekről a helyszínen számolt be Wettstein Tamás, a ZAZEE elnöke, Nadrai Róbert, az egyesület alelnöke és Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója.
Az egyesület elnöke bevezetésképpen elmondta: már a ZAZEE megalakulása óta azokat a helyzeteket és helyszíneket keresik, ahol a művészeti alkotásokat eredeti közegükből kiragadva, más térbe helyezhetik át. Legyen szó zenéről, kiállításról, moziról vagy színházról. Az egyes művek ugyanis más értelmet nyernek egy megszokottól eltérő környezetben. Így néha érdemes más szemszögből megvizsgálni a műveket.
Nadrai Róbert, Wettstein Tamás és Havasi Bálint
A Kazamata Színház egy négy előadásból álló sorozat, melyet a Göcseji Múzeum különös hangulatú pinceszintjén rendeznek meg. A helyiség 50 fő befogadására alkalmas, így az érdeklődőknek azt javasolják, hogy minél előbb váltsák meg a jegyüket/bérletüket.
Havasi Bálint hozzátette: örömmel fogadta a civil szervezet jelentkezését, hiszen az intézmény számára fontos az, hogy közösségekkel dolgozzanak együtt a közösségért. Az, hogy a pincében valósulhatnak meg a színházi produkciók főleg annak köszönhető, hogy 2018-2022 között megújult a múzeum épülete. Ennek eredményét inkább fent láthatja a közönség, de néhány alkalommal már „leszálltak az alvilágba” egy-egy régészeti program kapcsán. Sokat gondolkodtak azon, hogy miképp lehetne a pince tereit jobban hasznosítani. Ezért is örült a civil szervezet kezdeményezésének. Az igazgató elmondta, hogy a Kazamata Színház ötlete kívülről jött, és a szervezést is a ZAZEE bonyolítja le, a múzeum a helyet biztosítja az eseménysorozat számára. Mindezzel viszont a múzeum is kilép a hagyományos szerepköréből. Az egyesület és az intézmény egymást erősítve dolgozhatnak együtt. Reméli, hogy minél nagyobb számú látogatóhoz tudnak eljutni – fogalmazott.
Gyabronka József Dante: Pokol című művét adja elő
A kamaraszínházi előadásokról Nadrai Róbert számolt be. Mint mondta, tulajdonképpen egy mini színházi fesztiválról van szó. Április közepétől négy előadást mutatnak be, különböző társulatok vendégszereplésével. Három monodrámát és egy négyszereplős előadást láthatnak a nézők; a tér befogadóképessége miatt minimális kellékekkel dolgoznak majd a művészek. Klasszikus és kortárs művek egyaránt műsorra kerülnek.
Az első előadás április 18-án, 19 órakor lesz. Dante Poklát Gyabronka József szereplésével láthatjuk, Nádasdy Ádám fordításában. Május 13-án a RÉV Színház mutatja be a Jókedvvel, bőséggel című produkciót. Május 24-én Sághy Tamás színművész Háy János: A cégvezető című regényének adaptációját adja elő. Június 9-én pedig Ecsedi Erzsébetet láthatja a közönség a Kovács Dominik – Kovács Viktor: Mintapinty című drámájának szereplőjeként.
Az előadásokra csak online lehet jegyeket és bérletet vásárolni. A részletekről az egyesület honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen