Vezető hírek
Mi a közös a Szentekben és Szuperhősökben?
Filó Vera képzőművész az ikonok és a képregények kapcsolatáról beszélt Utóvédben
Az ikonfestőként is ténykedő művész doktori disszertációját is e témából írta a Magyar Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájában. Az értekezés főbb elemeit most a Club PopUp Undergroundban rendezett esten ismertette az érdeklődőkkel. Mint mesélte, elsőre tényleg elmebeteg választásnak tűnik ez a téma, hiszen kinek jutna eszébe összehasonlítani az ikonokon szereplő szenteket a képregények (és a belőlük készült filmek) szuperhőseivel? Azonban ha tudományos alapon vizsgáljuk az ábrázolásokat, akkor azt látjuk, hogy sok szempontból van kapcsolat és hasonlóság a két jelenség között.
Filó Vera és Tóth Norbert
Az ikonokat nem könnyű megérteni, megfejteni, mert liturgikus tárgyakról van szó, az ikonfestő pedig nem térhet el az evangéliumtól. Bár szigorú szabályok szerint dolgoznak, mégis ott van a szabadság, hiszen az ábrázolások különbözőek lehetnek, még Krisztus esetében is. Az ikonok jellemzője, hogy főalak mellett/körül kis képkockákban megjelenik az adott szent életének története, és ebben hasonlít a képregényhez, ahol szintén kis kockában ábrázolják az egyes jeleneteket. A képregény persze nagyon más téma, de ahogyan olvassuk, az hasonlít az ikonhoz.
Filó Vera elmondta: a képregény olvasása mindig egy döntés. Előbb nézzük a képet, aztán a szöveget, vagy fordítva? Netán egyszerre? A korábbi évszázadokban az emberek nem tudtak olvasni, így „képes formában” értesültek a szentek történeteiről. Hasonló okok miatt válhatott népszerűvé a képregény is: a befogadó nem akar sok szöveget olvasni, a szövegbuborékba írt néhány sor, és maga kép bőven elég a sztori megértéséhez. Míg a szentek esetében a glória, a képregények esetében a szóbuborék az egyezményes jel. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy az ábrázolásokat tanulmányozva jól látszik, hogy az ikon mindig belülről fénylik, keveretlen színeket használ, és benne van a megbocsátás. A szuperhősök inkább reflektorfényben vannak, harsányak a színek, erősek a kontúrok. A megmentés, a segítségnyújtás a hangsúlyos.
Érdekes, hogy a szuperhősök és a képregények a második világháború előtti nagy gazdasági világválság „termékei”, amikor az embereknek kellett valami kapaszkodó; néhány szupererővel bíró hős. A szentek korábban csodákon keresztül segítették az átlagembert, akik ezáltal kicsit közelebb jutottak a misztérium megérzéséhez is.
Nem gondolnánk, de ikonfestők napjainkban is vannak. Filó Verának évekkel ezelőtt a férje hívta fel erre a figyelmét, így sikerült beiratkoznia egy speciális ikonfestő tanfolyamra, ahol elsajátította a szabályokat. De az ikonok mellett nagyon szereti a képregényeket, szuperhősöket is. Mint mesélte, a szuperhősök kikapcsolódást jelentenek, de bizonyos szempontból az ikonok is. Ahogy a szentek megjelentek a középkori ember életében, úgy léptek be a szuperhősök a mi mindennapjainkba. Persze utóbbi jelenség elüzletiesedett, ami az ikonfestészetről nem mondható el.
Azt is megtudtuk, hogy a kutatómunka során sok olyan járókelőt fotózott, akiken valamilyen szuperhőst ábrázoló ruha volt. Vajon akik ezt hordják, az újkori hősök emberfeletti képességeit csodálják, vagy maguknak szeretnének átmenteni valamit a szupererőből? Hiszen végső soron bárki lehet hős a saját életében.
Az Utóvéd-sorozat most téli szünetre vonul, de tavasztól újabb előadásokat tervez Tóth Norbert képzőművész a program ötletgazdája és szervezője. Mint arról többször beszámoltunk, az Utóvéd – Képzőművészeti terepasztal-beszélgetések azért jött létre, mert a művészettörténet oktatás kikerült a Nemzeti Alaptantervből, így perifériára szorult. Az előadássorozattal a helyi képzőművészek, vagy a távolabbról érkező szakértők próbálják menteni a menthetőt; nehogy végleg elvesszen az ehhez a műveltségterülethez tartozó tudásanyag.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Lecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatra – három gyanúsított előzetesbenTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcában -
rovatunk hírei
A 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEzúttal is biztosanElmarad az Alba Fehérvár elleni kosármeccs top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren