Vezető hírek
Mintaprojekt és online múzeumi lehetőségek
Tanácskozás és képzés a digitális térben
A fenti témák az „Online képzés online térben” című megyei szakmai napon kerültek szóba. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum-Múzeumi és Módszertani Oktatási Központ (MOKK) és a Göcseji Múzeum által szervezett esemény stílusosan (és a járvány miatt) az online térben került megrendezésre.
Havasi Bálint a mintaprojektet ismertette az online tanácskozáson (Fotó: Göcseji Múzeum)
Havasi Bálint, a zalaegerszegi múzeum igazgatóhelyettese a rendezvény után lapunknak elmondta: évi egy-két alkalommal szoktak a vidéki múzeumok a MOKK-kal közös szakmai napot szervezni. A mostani apropóját egy EFOP pályázat (a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című) adta, melynek keretében a jövő évi képzésekről és egy már bevált mintaprojektről is beszámoltak egymásnak a kollégák.
Az említett pályázat égisze alatt 2018-ban a keszthelyi Balatoni Múzeum dolgozott ki egy olyan mintaprojektet, melyet más múzeumok is hatékonyan tudnak alkalmazni. A programba akkor a nagykanizsai Thúry György Múzeum is partnerük volt – mondta Havasi Bálint, aki még mint a keszthelyi intézmény igazgatója vett részt a munkában. „A mi városunk másképp” című mintaprojekt lényege, hogy a fiatalok pályaválasztását összekapcsolja a helytörténettel, a városi sétákkal illetve a turizmussal. Vagyis a pályázat időtartama alatt, a résztvevő diákok olyan – különböző tematikájú, de az adott település történetéhez kapcsolódó – városi sétákat állítottak össze Keszthelyen és Nagykanizsán, amik akár idegenforgalmi szempontból is „eladhatók”.
- A diákok a képzés idején nemcsak levéltári és múzeumi kutatómunkát végeztek, hanem hasznos ismeretekre tettek szert az online marketing és online kommunikáció terén, de a turizmus, mint üzletág is szóba került. Többen közülük a pályaválasztásnál, továbbtanulásnál is tudták kamatoztatni az itt megszerzett tudást. Cél volt az is, hogy a mintaprojektet úgy alakítsuk ki, hogy azt más múzeumok is át tudják venni, függetlenül attól, hogy kisebb vagy nagyobb településen vannak e – fogalmazott.
Az igazgatóhelyettes azt tapasztalta, hogy a nagyobb városokban, ahol intenzívebb a turizmus, akár egy rendszeresen meghirdetett, „fizetős” városi séta is lehet a dologból. A kisebb településeken pedig a helyi lakosságot bevonva közösségépítő szerepe lehet a projektnek. Az elképzelések között szerepel, hogy a pandémia elmúltával, helyi iskolák részvételével Zalaegerszegen is megvalósuljon a program. Addig is az online térben és egy blog segítségével tartják az oktatási intézményekkel a kapcsolatot.
Hajós Bálint (képünkön) és Havasi Bálint egy tréninget is tartottak a kollégáknak az online tér lehetőségeiről (Fotó: Göcseji Múzeum)
A szakmai nap további részében Havasi Bálint, és Hajós Bálint, a Göcseji Múzeum gyűjteményi informatikusa egy rövid képzést tartott „Dolgozz otthonról, dolgozz bárkivel” címmel. A múzeumi kollégáknak szánt kurzus azt mutatta meg, hogy Google alkalmazások segítségével a járvány idején hogyan lehet hatékonyan és másokkal együttműködve otthonról is dolgozni. Ezek a technikák persze a vírushelyzet elmúltával is használhatók.
- Nemcsak a szoftver és hardver tekintetében, hanem immár tudásban is felkészült a múzeum a rendkívüli helyzetekre. Ha úgy adódik, akkor a kollégák távolról, otthoni környezetben, a laptopjuk vagy számítógépük előtt ülve, egymással kommunikálva is el tudják látni feladataikat. Sokan félnek az „elidegenedéstől”, de természetesen nem az a cél, hogy a munkahelyi közösség megszűnjön. Épp ellenkezőleg: az online térben való kapcsolattartás egymástól távol élő/dolgozó kollégákat is összehozhat, ha a helyzet úgy kívánja – válaszolta kérdésünkre Havasi Bálint.
A digitális térben zajló szakmai tanácskozáson – melyen a zalaegerszegi, nagykanizsai és keszthelyi múzeumok illetve könyvtárak munkatársai vettek részt – a MOKK részéről Zádor Viktória oktatási csoportvezető számolt be a 2021-ben induló képzéseikről.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás