Vezető hírek
Múzeumok módszertani szakmai találkozója
Közösségfejlesztő jó gyakorlatokról értekeztek
A Göcseji Múzeumban rendezett találkozón a zalai és Veszprém megyei múzeumokból, valamint a Szentendréről érkezett szakemberek megismerkedhettek többek között a MOKK aktuális programjaival, képzéseivel és kiadványaival.
Több megye szakemberi találkoztak a Göcseji Múzeumban
A résztvevőket Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója köszöntötte, aki a rendezvény elején érdeklődésünkre elmondta: a zalai múzeumok már hosszú évek óta jó kapcsolatot ápolnak a MOKK-al. A szentendrei szervezetnek minden megyében vannak partnerintézményei, múzeumi koordinátorai (Zalában a Göcseji Múzeum és a keszthelyi Georgikon Majormúzeum) és a cél, hogy évente legálább kétszer találkozzanak egy-egy módszertani nap keretében. A MOKK-nak annak idején az volt a célja a hálózatépítéssel, hogy egy olyan országos kapcsolati rendszer jöjjön létre, amelynek segítségével fel tudják hívni a figyelmet az új képzésekre, illetve a legújabb kiadványokra és módszertani fejlesztésekre.
Havasi Bálint köszöntötte a résztvevőket
A mostani zalaegerszegi találkozó a folytatása és egyben lezárása a februári - szintén Zala megyében rendezett - szakmai napak, melyen horvát kollégák is részt vettek. Akkor is a közösségi múzeum volt a fő téma. Már ott megfogalmazódott a gondolat, hogy ne csak a mai Zala megye területén működő intézményeket, hanem a történeti Zala vármegye múzeumait is vonják be a programba, hiszen közülük is sokan foglalkoznak a meghirdetett témával. Így megoszthatják egymással, hogy például milyen jó gyakorlatok valósultak meg Sümegen vagy Tapolcán a közösségépítés terén, milyen múzeumi feladatokba tudják ott bevonni a helyi közösségeket.
Havasi Bálint hozzátette: a mostani találkozóra meghívást kapott a Nemzeti Művelődési Intézet Zalai Vármegyei Igazgatósága is, mivel ők is rengeteg közösségi tevékenységet valósítanak meg, melyek akár a múzeumok programjaihoz is kapcsolódni tudnak. Vagy éppen fordítva. Az igazgató azt reméli, hogy a múzeumok egymástól is sokat tanulnak, illetve hogy a Nemzeti Művelődési Intézet felé erősödik a kapcsolatuk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen