Vezető hírek
Felújítások, táborok, utánpótlás-nevelés
Mint azt a polgármester elöljáróban elmondta: összesen 27 és fél millió forint összegű fejlesztési támogatás érkezik az intézményhez és a Zala Megyei Népművészeti Egyesülethez különféle pályázati forrásoknak – többek között a Csoóri Sándor programnak – köszönhetően. Ezek egy részét szakmai programok lebonyolítására, másik részüket pedig felújításokra, bővítésekre fordíthatja a ház. Már az elmúlt időszakban is sok minden történt a Kézművesek Házánál, sőt a Gébárti-tónál is. Megépült a Makovecz Imre építész nevével fémjelzett kápolna, sírjelparkot avattak, de elkészült az alkotóház alsó szintjének bővítése is, ahol kiállítótér és jurta várja a látogatókat.
A Kézművesek Háza pályázati sikerei
A közelmúltban felavatott jurta egyre népszerűbb a látogatók körében
A mostani pályázati forrásból pedig nyílászáró-cserékre és különféle szakmai programokra, táborozásokra kerül sor. Ennek részleteiről Prokné Tirner Gyöngyi, a Kézművesek Házának vezetője, és Devecz Zsuzsanna, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület titkára számolt be; annál is inkább, mert az intézmény és a civil szervezet szinte szimbiózisban él egymással. De a Keresztury VMK is segíti a munkát, hiszen a gébárti alkotóháznak ők a fenntartói. Az egyesület titkára elmondta: a fenti összegből szakmai pályázaton 8,5 millió Ft, a beruházási pályázaton 9 millió forint pályázati finanszírozást nyert el a népművészeti egyesület.
A sajtótájékoztatón többek között elhangzott: a Kézművesek Házának további felújításán és bővítésén túl, a Csoóri Sándor programból főleg az utánpótlás-nevelést próbálják támogatni és ösztönözni. De az olyan népszerű rendezvények lebonyolítására is jut forrás, mint az Országos Fazekas- és Keramikus Találkozó, a kézműves táborok, szakkörök, vagy a pünkösdi fesztivál. Ezenkívül közösségfejlesztő programok indításával több korosztályt – általános iskolások, középiskolások, egyetemisták – szeretnének megszólítani. Számukra a következő hetekben, hónapokban kézművesfoglalkozásokat tartanak.
Már eddig is sok új elemmel bővült a Kézművesek Háza, a továbbiaban nyílászáró-cserére és eszközfejlesztésre is sor kerül (Flaisz Gergő, Prokné Tirner Gyöngyi, Devecz Zuzsanna és Balaicz Zoltán a bejáráson)
Ezekre azért van szükség, mert a kézművesség kihalóban van: művelői egyre idősebbek, a fiatalokat pedig nehéz megszólítani. Ráadásul sem az alap- és középfokú oktatásban, sem pedig a pedagógusképzésben nincs jelen tanterv szerint a kézművesség, emiatt is nehéz utánpótlást találni. Az ilyen jellegű ösztönző programok támogatásához is tud a Csoóri-program segítséget nyújtani. Kézművesfoglalkozásokat, szakköröket nemcsak Zalaegerszegen, hanem a kisebb településeken is szerveznek majd.
Ha minden jól megy, janárban a galériaszintet is felavathatják
Devecz Zsuzsanna hozzátette: szeretnék, ha a Csoóri-alapból a Kézművesek Háza alsó szintjén egy szövő- és textil galéria is nyílhatna, ami minden látogató előtt nyitva állna. Prokné Tirner Gyöngyi pedig azt is elmondta, hogy a zalaegerszegi önkormányzattól kaptak további 2 millió forintot, hogy a nemrégiben átadott új épületszárny galériaszintjét is felavathassák. Ezt az eseményt januárra tervezik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen