Vezető hírek
Harmincéves az Igazgyöngy egyesület
Énekléssel, néptánccal ünnepeltek
Barátok, családtagok, meghívott vendégfellépők, civil szervezetek képviselői ünnepeltek együtt a jubiláló csoporttal. Anno 30 hölggyel indult a hagyományőrző lelkes csapat, mely a kultúra éltetése mellett közösséggé kovácsolódott és ez utóbbi téren is építő jellegű a működésük. Később férfitagok is csatlakoztak az egyesülethez, melynek tagsága mára 13 főre redukálódott. Az ünnepi műsor kezdete előtt először azokra a társakra emlékeztek, akik már nem lehetnek közöttük.
Az est háziasszonya Sümeginé Horváth Anita volt. Nemcsak a megjelenteket köszöntötte, konferálta a fellépőket, hanem felidézte az együttes elmúlt 30 évének legfontosabb pillanatait is.
A köszöntők sorát Vigh László országgyűlési képviselő kezdte, majd Balaicz Zoltán polgármester vette át a szót. Elmondták: a hagyományőrzés kiváló példa a gyermekek számára. De a civil csoportok közösségépítő jelentőségéről is szó esett. Az Igazgyöngy a kulturális életet nemcsak helyben, hanem Zalában, sőt időnként annál szélesebb körben is színesíti. A jubiláló együttes oklevelet vehetett át a polgármestertől. Az elmúlt évtizedekben kiérdemelt elismeréseik sokaságát nehéz lenne felsorolni. A rangosakból is több van, így például Vass Lajos Nagydíj, Zalaegerszegért-díj.
Domján István településrészi képviselő, a házigazda iskola igazgatója a büszkeség és a köszönet hangján szólt. Majd ajándékokkal kedveskedett a dalkör jelenlegi vezetőjének, Dormánné Babolcsai Évának és Horváth Ernőné Edit néninek, aki a kezdetektől volt a vezető, jelenleg pedig szakmai vezetője a csoportnak.
A műsort az ünnepeltek kezdték. Majd zalaszentgróti, csesztregi és vasboldogasszonyi dalkörök csokra hangzott el, illetve Maczkó Mária Magyar Örökség díjas népdalénekes is színpadra állt. A néptánc sem hiányzott az estébe nyúló programból, a helyi Szélrózsa tánccsoport közreműködésének köszönhetően.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen