Madárábrázolások a népművészetben

Bagoly, páva, sas, pelikán

Bár a madárábrázolások korán feltűntek, de jellemzően fajilag felismerhetetlenek voltak, inkább elképzelt madarakként jelenítették meg őket. Magányosan, párosan, sormintaként vagy egyéb kompozícióként. Kályhacsempéken, párnákon, mennyasszonyi ládákon, törölközőkön, szőtteseken, hímzésekként vagy a férfiak által készített faragásokon. A páros madárábrázolás mindig szerelmi jelkép volt, a kitárt szárnyú megjelenítés pedig ritka, mondta többek között a szakember.

Majd kitért néhány fajilag is felismerhető madárábrázolás részletezésére. Az egész Európában előforduló galamb mintákat említette először. A bagoly megosztó, mert míg egykor a bölcsesség szimbóluma volt, a középkorban a sötétség, a halál képzete kapcsolódott hozzá. A sas ősi sumér szimbólum, mindig az erőt jelképezi, sokszor háborúk idején, illetve címereken jelent meg. A páva őskori eredetű, a hallhatatlanság képviselője a mindig megújuló tollazata miatt. A kereszténységben is a feltámadás, az új élet jelképe lett. A magyar középkori hímzéseken mindig nagyon díszes. A pelikán Krisztus szimbólum, a református egyház kedvelt jelképe. A kakasa a húsvéthoz és a feltámadáshoz kapcsolódik, a búbánat egyik szimbóluma. Kiss Nóra megemlítette még a madársípokat, vagy a lakodalmak és húsvét alkalmával népszerű madár alakú kalácsot. 

Lapunk kérdésére válaszolva még hozzátette, a madárábárzolás az egyik leggyakoribb jelkép a népművészetben.