Vezető hírek
Néprajzi látványtár és a többi
„A sokszínű múzeum” munkacímmel ellátott, 25 milliós összegű uniós pályázat márciustól startol, amelyben múzeumpedagógiai programokat valósítunk meg óvodásoknak, általános –és középiskolásoknak. A harmadik, a szentendrei skanzennel közös, „A mi városunk másképp” című nagyprojektünkre ugyancsak elnyertünk egy több mint 3.5 milliós EU-s forrást. E mintaprojektbe három középiskolából vontunk be diákokat, akik olyan idegenforgalmi, helytörténeti, kommunikációs és marketing ismereteket kapnak, melyek segítségével megtervezhetik, és – mint „turisztikai terméket” – akár értékesíthetik is saját, tematikus városismereti sétájukat” - foglalta össze 2018. fontosabb feladatait Havasi Bálint, a keszthelyi múzeum igazgatója (1. kép).
A Balatoni Múzeum fejlesztései
A „Balatoni Kincsestár” szakmai koordinátora Gyanó Szilvia néprajzkutató elmondta: a jelenleg nyitott, 75 m2-es átriumos udvarban néprajzi tanulmány- illetve látványtár épül, ehhez kapcsolódó oktatási-foglalkoztató térrel. Várhatóan áprilistól megkezdődnek különféle belsőépítészeti, akadálymentesítési, épületgépészeti, tartószerkezeti és villamos hálózati munkálatok. Az átrium üvegkupolás tetőzetet kap, valamint az épület első emeletével megfelelő szintmagasságban egy belső födémszinttel bővül. A galériát az épület első emeletével azonos szinten alakítjuk ki, az emeleti néprajzi raktárból és a díszteremből átjárást biztosítunk az ablakok, illetve a lift megnyitásával a galéria szintjére. A kialakított új néprajzi látványtár mindkét szintjén láthatóvá tesszük a művelődéstörténeti és kiegészítő muzeológiai információkkal ellátott néprajzi gyűjteményi elemeket, témánként csoportosítva (kerámia, fehérhímzés, viselet, pásztorfaragás, népszokások művészete, yonkersi magyarok). A földszinten 15 főnek elegendő helyet biztosítunk tanuláshoz, kutatáshoz, kézműves tevékenységhez, valamint egyéb múzeumpedagógiai foglakozásokhoz. A foglalkoztató bútorzata mozgás- és látássérültek számára is használható lesz.
Major Katalin, művészettörténész a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című „A mi városunk másképp” kiemelt projekthez kapcsolódó pályázat lényegét összegezve kiemelte, hogy szakmai tervükben egy tematikus, történetmesélésen alapuló városi sétát kell profi módon kigondolni, majd megvalósítani. A gyakorlatban is jól hasznosítható tudás megszerzése és ügyes továbbadása a cél. Az idegenvezetésre vállalkozó diákok a pályaorientáció időszakában a múzeum szakembereitől, és együttműködő partnereitől olyan impulzusokat kapnak, melyek meghatározóak lehetnek a továbbtanulásban, a pályaválasztásban és a munka világában való érvényesülésben. Az egyenként átlagosan másfélórás, váltakozva elmélet- és gyakorlatorientált előadásokat, foglalkozásokat tömbösítve, havi egy alkalommal tartjuk. A mentoraik által véleményezett ötleteikből, témajavaslataikból a projekt végére egy olyan valódi, városismertetési termék jön létre, amellyel később pénzt is kereshetnek.
A „sokszínű múzeum” program szakmai vezetője Németh Péter múzeumigazgató-helyettes rávilágított: sokéves tapasztalatokat felhasználva az a célunk, hogy gyarapítsuk a fiatalok ismereteit és tudását, fejlesszük képességeiket és készségeiket, hozzájárulva a gyerekek személyiségfejlődéséhez is. A másféléves projektben fejlesztjük az ifjoncok képességeit, kreativitásukat és erősítjük motiváltságukat. Az oktatási intézmények pedagógiai programjához igazítottan megterveztük a foglalkozásokat és elkészítettük a szakmai tervet. Együttműködő partnereink körébe egy óvoda, három általános iskola és két szakgimnázium tartozik. Lesz havi és heti szakkör, tehetséggondozás, témahét és tábor is. A „kulturális óra” foglalkoztatási formák mind az együttműködő köznevelési intézmények, mint pedig múzeumunk számára ideálisak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológus