Vezető hírek
150 éves a Petőfi-iskola
Jubileumi ünnepségsorozat kezdődött
Az ünneplőket elsőként dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő köszöntötte a rendezvényen. Múlt nélkül nincs jövő, idézte Babits Mihálytól, figyelembe ajánlva az elmúlt 150 évet bemutató iskolatörténeti kiállítást. Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója azt emelte ki, hogy a Petőfi-emlékév egybeesik a Petőfi-iskola 150 éves fennállásával. Generációk találkozójának nevezte a nyitóünnepséget, amelyen az idős kollégák megélt élményeik által emlékezhetnek az iskola elmúlt évtizedeire, míg azt a gyerekek a kiállításon keresztül ismerhetik meg.
Az első 150 év című iskolatörténeti kiállítás a Göcseji Múzeum támogatásával jött létre. Dr. Kostyál László igazgató felidézte, hogy 1971-ben Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész Petőfi-portrét ajándékozott az iskolának. A művész Vándorló Petőfi című szobra pedig két évtizeddel később került a múzeumból az iskola aulájába, ahol megtalálta méltó helyét.
Kovács Éva, az intézmény igazgatója arról beszélt, hogy az iskola történetét Csikós Sándor pedagógus 1996-ban dolgozta fel. Hatalmas gyűjtőmunkája alapozta meg Az első 150 év című iskolatörténeti kiadvány elkészítését, amit március 24-én mutatnak be. Mint mondta, az iskolatörténeti kiállításon régi tankönyveket, oktatási segédanyagokat, valamint a cserkész- és az úttörőélet dokumentumait mutatják be. Köszönetét fejezte ki a tárlat összeállítóinak, kiemelve Kissné Kovács Ágnes tanítónőt, a Göcseji Múzeum munkatársait, és Györkei Gyulánét, aki nagyon sok szakmai anyagot bocsátott a rendelkezésükre.
Az iskola jogelődjének számító Polgári Fiúiskola 1873-ban kezdte meg működését. 1934-ben a tanulói létszám 303 főre emelkedett, ami szükségessé tette egy új épület megépítését. Az új iskola jelenlegi helyén 1937-ben készült el, és azon az év őszén megkezdődött a tanítás a Horthy Miklós Polgári Fiúiskola nevet kapott intézményben. Petőfi Sándor nevét 1951-ben vette fel az iskola, amely 2019. szeptember elsejétől Zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola elnevezéssel működik. Az intézményben 1972-ben indult a sporttagozat, és 2008-ban a magyar–angol két tannyelvű tanítás. Jelenleg 460 diák jár 23 osztályba, őket 50 pedagógus tanítja.
Az iskolatörténeti kiállítás mellett a volt Petőfis-diák, Katona Tibor sajtófotó-tárlatát is megnyitották. A fotóriporter elmondta, az elmúlt tíz év repertoárjából hozott sport, mozgás, természet, technika témájú képeket, amelyek felkelthetik a gyerekek érdeklődését. Van köztük egy „kakukktojás”, vajon felismerik az iskola udvari játszóeszközén csúszdázó gyerekekről készített fotóját.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak