Vezető hírek
Az EuroSkills dobogóján
Az európai országok legjobb fiatal szakmunkásai Göteborgban mérték össze tudásukat különböző versenyszámokban, a 14 szakágban jelen lévő magyar résztvevők közt a keszthelyi intézmény képviselője: Beke Barbara a szépségápolásban szerepelve bronzérmesként végzett. A 3 napon át tartó verseny és az azon való sikeres részvétel körülményeit sajtótájékoztató keretében osztotta meg az iskola képviselete a nyilvánossággal.
Beke Barbara
- Beke Barbara teljesítménye iskolánkban az eddigi legmagasabb eredményként tartható számon, melyhez foghatót a hazai szakképző intézmények 99 százaléka még nem tudhat magáénak - mondta Csótár András, az Asbóth-iskola igazgatója. - Nemzetközi szakértő pedagógusunk, Linhart Rita volt a felkészítő, iskolánk vállalta az egész szakma menedzselését, a szükséges eszközök, anyagok, egyéb körülmények biztosítását, ami különleges és értékes együttállás. Iskolánknak és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrumnak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának, valamint az egész magyar szakképzésnek büszkeség és elismerés az elért eredmény.
Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum főigazgatója elismerően szólt a keszthelyi intézmény munkájáról, ami példát mutat arra, hogy milyen figyelmet kell fordulni a szakképzés minőségére.
Csótár András kiemelte: a rendezvény rangját és fontosságát jelezte, hogy a svéd miniszterelnök személyesen nyitotta meg azt. Magyarországot is magas rangú vezetők képviselték a helyszínen mind a kamara, mind az Nemzetgazdasági Minisztérium részéről.
- Az eredmény alkalom arra, hogy felhívja a figyelmet a kiemelt nemzetgazdasági célként kezelt szakképzés fejlesztés ügyére, rávilágítson a szakmai területeken végzett munkákban rejlő kiemelkedő lehetőségekre - hangsúlyozta az igazgató.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen