Vezető hírek
Egyetemi központ létesül Zalaegerszegen
A Pannon Egyetem önálló kart hoz létre a zalai megyeszékhelyen
Dr. Gelencsér András, a PE rektora elmondta, a hazai felsőoktatás szerkezeti átalakítását szolgáló közelmúltbeli törvénymódosítás értelmében a Budapesti Gazdasági Egyetem zalaegerszegi gazdálkodási kara a hazai felsőoktatási rangsorban előkelő helyen álló Pannon Egyetem irányítása alá kerül augusztus elsejétől. A megyeszékhelyi mechatronikai képzést immár öt éve vivő egyetem ezzel együtt új szervezeti egységként létrehozza a Zalaegerszegi Egyetemi Központot. Kiemelte, egyetemük azon kevés hazai felsőoktatási intézmények egyike, melynek csak egyetemi karai vannak. Ezáltal a képzés teljes vertikumát tudják biztosítani. Valamennyi karon magas színvonalú a kutatás-fejlesztési tevékenység, amelyre több milliárd forintos pályázati forrást tudnak fordítani, legtöbbet az országban. Ebben több mint 200 iparvállalattal működnek együtt, ami kiterjed a duális képzésre is. A város segítségével Zalaegerszegen is kiépítették vállalati partnerkörüket, amit szeretnének bővíteni, és a képzések tartalmát még inkább a gazdálkodó szervezetek és intézmények igényeihez alakítani. A Pannon Egyetem a zalaegerszegi képzési helyet is olyan egységgé kívánja formálni, mint a többi kara. A Zalaegerszegi Egyetemi Központtal önálló karként gazdálkodó kampuszt létesít, amelynek vonzó és minőségi képzési kínálatával a fiatalok helyben tanulását illetve maradását kívánja elősegíteni, valamint biztosítani a vállalatok szakemberigényét a zalai megyeszékhelyen és a régióban.
Dr. Németh István, a PE stratégiai rektorhelyettese, a Zalaegerszegi Egyetemi Központ leendő vezetője azt mondta, a régió, a város gazdaságfejlődési potenciálja egyértelművé teszi az egyetemi központ létesítését. Nem beszélve arról, hogy az európai szinten is egyedülálló zalaegerszegi járműipari tesztpálya olyan szellemi kapacitást igényel majd, amelynek meg kell tudni felelni. Jelezte, hogy 1971 óta van felsőoktatási képzés a zalai megyeszékhelyen, de eddig több egyetem, szétaprózottan végezte az oktatást. A Pannon Egyetem most lehetőséget kapott arra, hogy megteremtse ezek között a szinergiát. Az új egyetemi központ három fő terület köré szervezi képzési és kutatási kínálatát a meglévők mellett. A pénzügy és számvitel, valamint a gazdálkodási és menedzsment mellett új szakként kereskedelem és marketing képzést vezetnének be. Az immár öt éve folytatott mechatronikai képzést gépészmérnöki valamint műszaki menedzser szakkal kívánják kiegészíteni. Műszaki területen a tesztpálya lehetőségeiből adódóan mérnök-informatikus szakkal is bővülhet a portfolió. Az informatika területén programtervezőket is kívánnak majd képezni. A Zalaegerszegi Egyetemi Központtal tehát egy magasszintű oktatási-kutatási ponteciállal rendelkező kampusz jön létre, szögezte le végül.
Dr. Vadvári Tibor alpolgármester, Balaicz Zoltán, dr. Gelencsér András, dr. Németh István és Csillag Zsolt kancellár
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere azzal kezdte, hogy egy városnak rangot ad a felsőoktatás, melynek fejlesztése érdekében hozták létre 2001-ben az Infocentrumot, majd tavaly egymilliárdos beruházással az Innovációs és Tudásközpontot. Kitért arra, hogy a BGE és annak jogelőd intézményei mindig is jó gazdái voltak a zalaegerszegi képzésnek. Mint mondta, most jelentős mérföldkőhöz érkeztek azáltal, hogy a gazdálkodási kar a Pannon Egyetem irányítása alá kerül. Hangsúlyozta, a város támogatja az új vezetés elképzeléseit, mert tökéletesen illeszkedik a zalai megyeszékhely gazdaságfejlesztési elképzeléseihez. A Zalaegerszegi Egyetemi Központtól azt várják, hogy bővüljön a jelenleg mintegy 600 fős hallgatói létszám, új képzések induljanak el, kutatás-fejlesztési és innovációs projektek valósuljanak meg a helyi vállalatok bevonásával, többek között az egyetem és a járműipari tesztpálya együttműködésében, továbbá biztosítsa az egyetem a helyi gazdálkodó szervezetek számára a szakember-utánpótlást. Hangsúlyozta, ehhez a város minden segítséget és támogatást megad.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen