Vezető hírek
Fókuszban a rovarvilág
A Göcseji Múzeum munkatársai a Mártírok úti (Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye) foglalkoztatóteremben rendezték meg a természetvédelmi programot. A nap folyamán öt iskolából vártak diákcsoportokat, akiket Kissné Kovács Ágnes, valamint Szabó Tímea és Dömötör Andrea múzeumpedagógusok fogadtak.
Beporzók napja múzeumi foglalkozásokkal
Méhecskék készültek papírból
Mint azt Kissné Kovács Ágnes, a program szervezője ott jártunkkor elmondta: örömmel csatlakoztak a Magyar Nemzeti Múzeum felhívásához. Igyekeztek izgalmas és tanulságos feladatokat összeállítani a gyerekeknek. A cél az, hogy a diákokban tudatosítsák az egyes rovarok szerepének fontosságát, illetve azt, hogy a beporzás szóról ne csak a méhekre asszociáljanak. Persze tény, hogy a méz miatt ők a legismertebbek és a legnépszerűbbek, ám rajtuk kívül számos más rovar is részt vesz a beporzás folyamatában. Sajnos közülük sokakat (lepkék, hártyásszárnyúak, trágyabogarak) a kipusztulás fenyegeti. Nemcsak a klímaváltozás, hanem a műtrágyák és a vegyszerek használata miatt is. De nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a városiasodás következtében fogyatkozik az élőhelyük száma. Ráadásul az ember is előszeretettel csapkodja őket agyon, mert csúnyának látjuk őket, és mert félünk tőlük – tette hozzá a múzeumpedagógus. A diákokat e rossz szokásról is igyekeztek lebeszélni a szakemberek.
Kissné Kovács Ágnes egy régi mézeskalácssütő formával
A foglalkozásokon többek között szó esett még a kézi beporzásról, illetve arról, hogy egy-egy virág színét és illatát miképp befolyásolja az, hogy épp milyen rovar porozta be. Az alsóbb évfolyamosok az elméleti ismertető után papírméhecskéket és virágokat készíthettek, a nagyobbak pedig rovarszállót. De a Zalában komoly hagyományokkal rendelkező méhészkedéshez kapcsolódóan, a múzeum tulajdonában lévő korabeli mézeskalácssütő formákat is megtekinthették.
A foglalkozást vezetők szerint a gyerekek nagyon fogékonyak voltak az ismeretekre, és gyorsan megértették, hogy ha elpusztulnak a rovarok, akkor a körforgás részeként veszélybe kerül az egész növény- és állatvilág, illetve maga az ember is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen