Vezető hírek
Hibrid rendszer az oktatásban?
Szakmai nap a felsőfokú oktatás és tanulás jövőjéről
Dr. Setényi János előadását tartja
Az iparnak és a gazdaságnak ma sokkal gyorsabban van szüksége igen magas felkészültségű emberekre, mint korábban, mondta köszöntőjében dr. Németh István stratégiai rektorhelyettes, a Zalaegerszegi Egyetemi Központ főigazgatója. Mint fogalmazott, ezért fontos kérdés az oktatás rendszerének újragondolása, hogyan tudunk jobban oktatni, és egyensúlyt teremteni a digitális illetve az offline oktatás között.
A felsőfokú tanulás jövője című előadásában ezt a kérdést járta körül dr. Setényi János, a Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének vezetője. Az oktatáskutató a kihívásokat elemezve azt vázolta fel, hogy milyen változások előtt áll a tanulás és az oktatás világa. Kiemelte, a kőházakat, az iskolákat nem lehet becsukni teljesen, hiszen ezen intézményeknek a jelenléti oktatás mellett szociális és társadalmi szerepük is van. De jelen van a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, amellyel együtt hibrid rendszerek jönnek létre az oktatásban. Elemezte, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása hogyan változtatja meg az oktatás folyamatát, az oktatók szerepét a magasabb hozzáadott értéket képviselő tanítás irányába, amelyben új elemként jelenik meg a lélek, a hallgatók mentális edzése. Beszélt a projektalapú oktatás jelentőségéről, aláhúzva azt, hogy a Zalaegerszegi Egyetemi Központ a projektek sikeres megvalósításához szükséges ismeretek átadását felhő kampusz kialakításával kívánja biztosítani a hallgatók számára, ami nem más, mint egy személyre szabott virtuális oktatási környezet.
Elől: dr. Németh István, Vigh László, dr. Vadvári Tibor, dr. Setényi János és Lenkai Nóra, az ELTE Savaria Egyetemi Központ rektori biztosa
A szakmai napon köszöntőt mondott Vigh László miniszteri biztos. A térség országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a gazdaság illetve a munkaerőpiac „kész” embereket követel meg, és ehhez az oktatás rendszerének is alkalmazkodnia kell.
Dr. Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere azt mondta, az oktatás és a gazdaság összehangolásához meg kell találni a 21. századi megoldásokat. Ebben fontos kérdés, vajon meddig terjedjen ki a digitális oktatás, mert a matematika tanításában nem lehet megúszni a személyes jelenlétet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban