Vezető hírek
Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium zalaegerszegi képzési központja
Tehetségek támogatása és karriertervezés
A délelőtt folyamán a Fiatal Tehetség Program (FIT) iránt érdeklődő negyedikesek és szüleik kaptak tájékoztatást. De a diákok természettudományos kísérleteket is végezhettek az MCC oktatójának irányításával. Délután a középiskolások és szüleik, valamint a regisztráló pedagógusok és más érdeklődők ismerkedhettek meg a Középiskolás Programmal (KP). A rendezvényen jelen volt Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja, aki a „Magyar gulág. Magyarországi internálás, kitelepítés és zárt táborok a kommunista diktatúrában” címmel tartott előadást.
A nyílt napon többek között elhangzott: a kisebbeknek szóló Fiatal Tehetség Program – melyben ötödik osztálytól vehetnek részt a tanulók – egy komplex képzési rendszer, melynek keretein belül a gyerekek többek között szemléletformáló foglalkozásokon vehetnek részt és megismerhetik napjaink legfontosabb életterületeit. A program élménypedagógiai módszertanra épül, és gyakorlatorientált képzést nyújt. A Középiskolás Program (KP) pedig már 2002 óta kínál ingyenes képzést a nagyobb korosztály számára, főleg távoktatás és szombati órák formájában. Itt az a cél, hogy felkészítsék a diákokat a sikeres továbbtanulásra, de a karriertervezésben is segítséget nyújtanak.
A Zalaegerszegi Képzési Központ vezetője, Sali Zsófia a résztvevőket köszöntve elmondta: a zalai megyeszékhelyen két hónapja indult el a képzés. Egyelőre a TIT Dísz téri épületében van a bázis, de a hosszú távú terv az, hogy a Kazinczy tér 1. szám alá költözzenek. Az épület tervezése és felújítása azonban még folyamatban van.
A programok bemutatásán részt vett dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott és Balaicz Zoltán polgármester is. A kormánymegbízott többek között elmondta: az intézmény a kárpát-medencei tehetséggondozás bázisa is lesz a jövőben, köszönhetően annak, hogy a kormány új lendületet adott a már huszonöt éves múltra visszatekintő alapítványnak. A zalaegerszegi központ fontos a megyének, hiszen így a tehetséges diákoknak nem kell Budapestre utazniuk, ugyanakkor országszerte sok közös programban vehetnek majd részt az MCC kurzusaira járó tanulók. A képzések és az intézmény célja a társadalmi mobilitás is: sok olyan tehetséges gyermek van, akik anyagi lehetőségek híján nem tudnának előrébb jutni, az alapítvány szeretné őket felkarolni.
A polgármester az elhangzottakra reagálva hozzátette: a város számára mindig fontos volt a tehetséges fiatalok támogatása, tavaly „Tehetségbarát önkormányzat” címet is nyertek. Bízik benne, hogy a Mathias Corvinus Collegium képzései hatékonyan egészítik majd ki az iskolákban zajló oktatást. Ráadásul az MCC-nek köszönhetően az egyik értékes belvárosi épületünk, vagyis a Kazinczy tér 1. szám alatti régi városháza is megújulhat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon