Vezető hírek
Neumann Jánosra emlékeztek a Zrínyi-gimnáziumban
Csodagyerek, géniusz és „Marslakó”
A megnyitó részeként a diákok egy előadást is meghallgathattak a matematikus magyar gyökereiről és amerikai sikereiről. Mint ismert, Neumann már kiskorától csodagyereknek számított, később pedig az Amerikában letelepedett tudósra géniuszként tekintettek. A matematikusi, matematikai fizikusi munkássága mellett a számítógép-tudomány megteremtőjét is tisztelhetjük benne. Őt nevezzük a számítógép atyjának – fogalmazott a rendezvényt megnyitva dr. Vadvári Tibor alpolgármester. Hozzátette: Neumann a tudományos élet morális kihívásaival is foglalkozott, ami napjainkban, a Mesterséges Intelligencia terjedésének korában különösen fontos kérdés.
Kovács László professzor és Kiss Zsolt, a Zrínyi-gimnázium igazgatóhelyettese, matematika-fizika szakos tanára Neumann szobrával
Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerült vezetője is köszöntötte az emlékünnepség résztvevőit, felhívva a figyelmet arra, hogy a magyar születésű géniuszról többek között kisbolygót, utcát, egyetemet és tudományos társaságot is elneveztek már. A Zrínyi-gimnázium igazgatója, Schneider János pedig arról beszélt, hogy a matematikus élete a többi magyar tudós munkásságára is rávilágítja a figyelmet. Külön öröm, hogy a Neumann Társasággal közösen a Zrínyi Miklós Gimnázium kiállítással és előadással tiszteleghet a tudós emléke előtt – hangzott el.
A rendezvényen dr. Kovács László, a szombathelyi egyetem nyugalmazott tanszékvezető professzora, a nagykanizsai Batthyány-gimnázium volt fizikatanára és igazgatóhelyettese tartott előadást Neumann életéről, tudományos munkásságáról. A professzor több publikációt és könyvet is írt már a témában. Előadásában többek között kitért Neumann kvantummechanikai elméleti kutatásaira, illetve arra is, hogy miképp fektette le a digitális számítógép elvi alapjait.
Prezentációval egybekötött előadás hangzott el a matematikus életéről
A kiállításon – mely október 13-ig látogatható – pedig arról is olvashatnak a diákok, hogy 1943-tól Neumann részt vett az atombombák megépítésével kapcsolatos titkos programban. Ez volt az úgynevezett Manhattan-terv, melyben több más magyar származású, Amerikában élő tudós is aktív szerepet vállalt, akikre a „Marslakó” elnevezés ragadt rá. (Vélhetően az amerikaiaknak idegenül csengő magyar nyelv miatt, de azért is, mert tudásuk szinte földöntúli volt).
Neumann az atom- és hidrogénbombák robbantásainál keletkező lökéshullámok tanulmányozása során olyan bonyolult matematikai összefüggéseket fedezett fel, melyek klasszikus módszerekkel már nem voltak megoldhatók. Figyelme ezt követően fordult a nagysebességű elektronikus számítások lehetősége felé.
A matematikus 1957-ben rákbetegségben halt meg Washingtonban. A gyógyíthatatlan kórt vélhetően a Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriumban szerzett sugárterhelés okozta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológus