Vezető hírek
Szakmákról szóló szakképzés
Szeptembertől az iskolák neve is megváltozik
Pölöskei Gáborné program előtt elmondta, az országjáró munkaértekezletek idén kifejezetten az iskoláknak szólnak, de 2021-ben már a kamarákat és a vállalkozókat is bevonják, hiszen képzőként ők is megjelennek a duális képzésben. A zalaegerszegi munkaértekezlet lényege is az, hogy az oktatási intézmények vezetői válaszokat kapjanak minden felmerülő kérdésükre a tavaly decemberben elfogadott szakképzési törvény idén februárban megjelent végrehajtási rendelete kapcsán. Mint mondta, a 2020 szeptemberétől érvényes új szakképzési rendszert felmenő rendszerben vezetik be, azaz az eddig indított képzések kifutnak.
Hangsúlyozta, a gazdaságnak jól képzett, minőségi munkaerőre van szüksége, amely egy rugalmasan reagáló képzési szerkezetet kíván meg a szakképzés tartalmának, módszertanának megújításával együtt. Mint mondta, a szakképzésnek a szakmáról kell szólnia, és nem a tantárgyakról. Ezért a diákoknak az új rendszerben projektvizsgákat kell teljesíteniük és portfóliókat kell készíteniük, és nem tételeket írni arról, hogyan kell például falazni. Ezt a gyakorlatban kell majd jól megcsinálniuk.
Fontos változás az is, hogy a szakgimnáziumok szeptember 1-jétől technikummá, a szakközépiskolák szakképző iskolává alakulnak, így értelemszerűen az elnevezésük is megváltozik. Erről már Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kancellárja adott tájékoztatást. A technikumi képzés ötéves lesz, amelynek végén érettségit lehet tenni. A technikusi vizsga pedig emelt szintűnek számít, amellyel egyenes út vezet az egyetemre. Ezt követően szakképzettség és diploma birtokában tudnak nekivágni a fiatalok a nagybetűs életnek. A hároméves szakképző iskolákban és a technikumokban is 75 százalékot tesz ki majd a gyakorlat, míg 25 százalékot az elmélet. Ennek hozadéka az lesz, hogy a végzés után könnyebben és rövidebb idő alatt tudnak teljes értékű munkaerővé válni munkahelyükön a fiatalok. A szakképző iskolai végzettség után a tanulók továbbtanulhatnak, érettségit vagy technikusi végzettséget szerezhetnek.
Vizlendvai László, ZSzC főigazgatója, Vadvári Tibor alpolgármester, Szabó Károly, Pölöskei Gáborné,
valamint Bene Csaba, a NSzC kancellárja és Anda Zoltán főigazgató
Mindkét új képzési formában már a 9. osztálytól kezdve ösztöndíjat kapnak a diákok, tanulmányi eredményeiktől függően. A duális képzésben résztvevő szakképzős tanulók további juttatásokat kapnak, ami így együttesen már a minimálbérhez közeli összeget is kiteheti a végzés évében. A technikumi diákok ugyancsak a 9. évfolyamtól kezdve kapnak ösztöndíjat, ami a 11. évfolyamtól már havi 10 és 50 ezer forint közötti összeg lehet.
Az új Szakképzési Törvény a pedagógusoknak is jelentős változást hoz, ugyanis július elsejétől a közalkalmazotti törvény helyett a Munka Törvénykönyve szerint dolgoznak. Ez egyben béremelést is jelent, egy teljesítményalapú, motiváló, a minőségi munkát elismerő bérezési rendszer bevezetését, amelyre a kormány plusz 35 milliárd forintot biztosít.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás