Vezető hírek
Színes diák munkák az Apáczaiban
A cél, hogy inspirálják a gyerekeket
„Mennyi szín, mennyi szín, mennyi kedves/ És tarkaságban annyi nyugalom/ És fehér és piros és virító sárga,/ Izgató kék és harcos barna szín/ S micsoda nyugodt, nagyságos arcok” Remek választás volt Ady: A Kalota partján című verséből kölcsönözni ennek a kiállításnak a címét.
A gyerekkor és kamaszkor határén lévő 11-14 éves alkotók bemutatott munkáit nemcsak kidolgozottságában, hanem témájában és világlátásában is jellemzi a sokszínűség. Az átmenetiség vagy a billegés a bájos, varázslattal teli mesék világa korszak és a realisztikusabb látás- és ábrázolásmód között. Többek között ezt is elmondta a megnyitón Nagy Szilvia művésztanár, aki rajz szakos és művész kollégáival közösen foglalkozik a tehetséges diákokkal és eme közös munka színes lenyomatai a most kiállított képek, melyek közül a legjobbakat díjazták is a megnyitón.
- A célunk, hogy megmozdítsunk valamit a gyerekekben, inspiráljuk őket. Az együtt végzett munka során hatunk egymásra, befolyásoljuk a másikat. Mindez a kész alkotásokkal együtt egy hihetetlen csoda, mely a valóság fölé emel és erre nagy szükség van. Az iskolánkban nagy hagyománya van a művészeti oktatásnak, nevelésnek, van az intézménynek egy jellemző stílusa, melyhez a fiatalabb generáció hozzáteszi a mai korra passzoló tudását. Büszkék vagyunk minderre, a mostani kiállítás pedig prezentálja az itt folyó munka színvonalát – mondta többek között Nagy Szilvia.
A megnyitón köszöntőt mondott még Tánczos György művésztanár, aki az alkotás motivációjaként kiváló pedagógiai érzékkel Van Goghot idézte: „Ha hallasz belül egy hangot, mely azt súgja, nem tudsz festeni, akkor okvetlenül állj neki festeni és a hang elnémul.”
A kiállítást a közönségnek ajánlotta Bednárikné Rácz Enikő igazgatóhelyettes. A megnyitó műsorban szintén az iskola diákjai működtek közre, így Csiszár Alíz népdallal, valamint Bakonyi Ádám Róbert a cím adó Ady verset szavalta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen