Nagy Szilvia művésztanár

kortárs
Kocka-univerzumok harmóniája
Szilvia csodálatos élete – e szavakkal nyitotta meg Frimmel Gyula grafikusművész a Gönczi Galériában Nagy Szilvia zománcművész kiállítását. Az alkotó – aki az Ady-iskola tanáraként is ismert a városban – most először mutatkozik be nagyobb léptékű, szinte egész munkásságát átfogó kiállítással. Frimmel Gyula az Amélie csodálatos élete című filmből kölcsönözte a felvezető gondolatot. Utalva a főszereplőre és Nagy Szilviára is jellemző szeszélyességre, alkotási vágyra, és hogy kincsesdobozokat rejtegetnek.
oktató
Színes diák munkák az Apáczaiban
„Mennyi szín, mennyi szín” címmel nyílt kiállítás az Apáczai Művelődési Központ Galériájában, az Ady-iskola művészeti felső tagozatos diákjainak munkáiból. A tárlat október végig látható.

oktató
A rajz életminőséget javító elfoglaltság
Az Ady Endre Általános Iskola, Művészeti Gimnázium és AMI erre az évre is meghirdette a „Sokat tud az én kezem…” regionális rajzpályázatot. A beküldött művekből a napokban nyílt kiállítás az iskola aulájában.

oktató
A rajzolás és az éneklés is varázslat
Húsz éves a Liszt-iskola galériája. A jeles alkalomból – másfél évnyi kényszerszünet után – ismét művészeti kiállításnak ad otthont a lépcsőforduló tere. Ezúttal Nagy Szilvia képzőművész, az Ady-iskola tanára mutatta be tűzzománc képeit.

kortárs
A tűzzománc kémiája és boszorkánysága
Az iparművészet szerint képzőművészet, a képzőművészet számára pedig sokszor inkább iparművészeti kategória. Szóval a tűzzománc amolyan határterületet jelent az alkotóművészetben. Nagy Szilvia fekete-fehér faliképei pedig magának a műfajnak a határait is feszegetik kissé, hiszen a tűzzománcról leginkább valami színes dolog jut eszünkbe.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szingli party (1), Katalin bál (1), dróntechnológia (2), Drón kompetenciaközpont (3), Bogár Imre (2), Sanzonest (3), Liget Pub (9), Apáti Kovács Béla szerző (1), Söjtör Környéki Motorosok Baráti Kör (1), társfinanszírozás (1), Zenés- bábos foglalkozás 0-3 éveseknek (27), Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány (1), Áfacsalás (1), Balaicz Zoltánné irodavezető (13), Gellénháza Művelődési Ház (3), Műhelygalériák (6), Újévi túra (2), Elsősegélynyújtó verseny (3), Varnus Xavér (1), Kálvária temető (3)