Vezető hírek
Tematikus kiállítás a Föld napján
Szemléletformálás élményalapon a Zrínyiben
A Zrínyi-gimnázium Borbás György Galériájában egy három elemből álló kiállítás nyílt az ünnep apropóján. Stárics Roland igazgatóhelyettes, a környezeti nevelési projekt pályázatírója elmondta: bolygónk 4,6 milliárd éves, mégis alig több mint ötven éve (1970 óta) ünnepeljük a Föld napját. A középpontba ilyenkor a természeti értékek védelme, a környezettudatos életmód előmozdítása és a fenntarthatóság kérdésköre kerül. Különféle programokkal és pályázati lehetőségekkel az iskola diákjainak figyelmét is szeretnék felhívni a téma fontosságára. Idén ez egy Fenntarthatósági témahéttel is kiegészül.
A mostani kiállításon a Dienes-diákszakkör által készített – környezet- és természetvédelmi témájú – rajzok mellett, szemléletformáló plakátokkal igyekeznek a tanulók környezettudatos fogyasztói magatartását elősegíteni. Az iskola galériájába kihelyezett hat darab színes tabló, a vízvédelemre és a tudatos hulladékgazdálkodásra hívja fel a figyelmet. A tárlat harmadik elemét pedig fotók alkotják. Tavasszal 27 zrínyis diák szemléletformáló üzemlátogatáson vehetett részt a szennyvíztelepen, valamint a búslapkpusztai automatizált szelektív hulladékválogató és hulladékrendszerező központban. A fotók e rendhagyó földrajzórák legfontosabb és legtanulságosabb pillanatait örökítik meg.
Az igazgatóhelyettes hozzátette: a tablókiállítás és a két üzemlátogatás az önkormányzat helyi köznevelési intézmények számára kiírt, „környezeti nevelési pályázatának” anyagi hozzájárulásával valósult meg. Remélik, hogy e programokkal sikerül tudatosabb fogyasztói magatartásra sarkallni a diákokat.
Schneider János, az iskola igazgatója a Dienes-diákszakkör rajzkiállítást megnyitva ismertette a gimnázium Ökoiskola programját. Az intézmény márciusban ugyanis Ökoiskola elismerő címet kapott, melyet 2025 augusztus végéig viselhetnek. A sikeres pályázat és az elismerés egy újabb jó lehetőség arra, hogy a gyerekek bevonásával, élményalapú oktatás keretében foglalkozzanak a környezeti- és egészségneveléssel, valamint a fenntarthatóság témakörével. Akár tanórán kívüli programok – szakkörök – keretében is. A most kiállított rajzok is így készültek.
A további tervek között szerepel az ökoiskolai program fejlesztése, megújítása; kiterjesztve akár a mentális egészség kérdéskörére is a tematikát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala