Vezető hírek
Megjelent a Pannon Tükör idei első száma
Nem mondanak le a nyomtatott formátumról
Dr. Gyimesi Endre, a lapot kiadó Pannon Írók Társasága elnöke bevezetésképpen elmondta: a periodika több mint negyed százada hű tükre gondolatainknak, vívódásainknak, de néha tévedéseinknek is. Bemutatva közben a régió kulturális értékeit, legyen szó szépirodalomról, történettudományról, filmről, zenéről, képzőművészetről vagy színházról.
Nagygéci Kovács József, Bubits Tünde és Bene Zoltán a lapszám- és kötetbemutatón (Forrás: Facebook/Pannon Tükör)
Figyelnek a környező országok, főleg a magyarlakta vidékek kulturális törekvéseire is. Muravidékkel és Lendvával pedig különösen jó a kapcsolat. Bár a pandémia miatt felértékelődött a folyóirat online verziója, úgy érzik nem szabad lemondani a kézbe vehető, papír alapú formátumról sem. Nagy öröm, hogy a helyzet ellenére nyomtatásban is megjelenhet a lap – fogalmazott. A mostani számot 29 szerző jegyzi; úgy alakult, hogy többségében hölgyek írtak a lapba. De a szokásoknak megfelelően szinte minden korosztály képviselteti magát.
A Pannon Tükör érettségi tétel is, hiszen a végzős középiskolások a regionális kultúra részeként tanulnak a térség folyóiratairól – mondta Bubits Tünde főszerkesztő, bemutatva a legfrissebb számot. Elhangzott: a lapot a MŰSZAK, vagyis a cserszegtomaji alkotótábor képzőművészeinek képei illusztrálják. A Művészek Szabad Alkotóközösségének elmúlt tíz évét Cséby Géza eleveníti fel tanulmányában.
A folyóirat a tavalyi év lezárásával indít; az Egymondatok sorozatba ugyanis a november és a december került, Vass Norbert és Kemény István jóvoltából. A szépirodalmi rovatot pedig Tóth Krisztina Holdrakéta című verse nyitja. A lap további oldalain többek között könyv- és filmkritikákat, helytörténeti tanulmányokat, interjút is olvashatnak az érdeklődők, de a göcseji „kultúrtáj” is szóba kerül.
A rendezvényen a magyar széppróza napját is ünnepelték, ebből az alkalomból mutatták be a folyóirat egyik rovatvezetőjének, Bene Zoltánnak legújabb kötetét. Az Isten ítélet című könyvről Nagygéci Kovács József főszerkesztőhelyettes és Bubits Tünde beszélgetett a szerzővel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak