Vezető hírek
Megjelent D. Bencze Erzsébet új kötete
Máglyák a horizonton - Az élni és égni vágyás versei
Sokszínű alkotói pályájának egy újabb lenyomata a most megjelent könyv, mely már a harmadik lírai gyűjteménye: 2012-ben Üveghang, 2019-ben pedig Túl közel címmel jelent meg válogatáskötete. A mostani kiadványt az előzőekhez hasonlóan saját festményeivel illusztrálta a szerző.
A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban rendezett kötetbemutatón Turbuly Lilla író, költő, kritikus beszélgetett az alkotóval. A könyvből Pap Lujza színművész olvasott fel verseket, Takáts Eszter dalszerző-énekes pedig meg is zenésítette D. Bencze Erzsébet néhány költeményét.
Takáts Eszter, D. Bencze Erzsébet, Turbuly Lilla és Pap Lujza
Narancssárga és vörös; máglyát, tüzet, Napot idéző színek és költői képek. Nem véletlenül került a borítóra a szerző „Bíborfényben” című üvegfestményének egy részlete. Mint azt D. Bencze Erzsébet a beszélgetés során elárulta: mediterrán lelke van, ezt is jelzik a tüzes színek. Mindig is magas hőfokon égett, ami nem biztos, hogy jó, viszont azt jelzi, hogy nem hányaveti módon végzi a dolgait. Életkorára utalva ironikusan megjegyezte: lehet, hogy a tűz már nem ég, hanem csak parazslik benne, de néha azért fellángol. Reméli, hogy még nem akar kihunyni. Úgy érzi, hogy az élni és égni vágyás továbbra is benne van. A vers számára a feldolgozás eszköze. Ahogy a festés és az éneklés, úgy a vers is olyan önkifejezési forma, ami segít az öntisztulás lelki folyamataiban – tette hozzá.
A kötet négy ciklusból, vagyis négy témakörből áll. Az idő és az egyén viszonya, a szerelem, a betegségek és a közélet aktuális kérdései is szóba kerülnek. Az utóbbi ciklusba rendezett versek eddig nem voltak rá jellemzők, és általában véve is ritkábbak a közéleti versek a női alkotók esetében. Ugyanakkor a „jelen romjai”, a globalizmus negatív hatásai, a világjárvány és a háború megihlették a szerzőt. Bár, mint mondta: a világ dolgai mindig is érdekelték, a történésekhez pedig igyekszik ironikusan hozzáállni; legyen szó magánéletről vagy közéletről.
A könyvben szereplő verek nem mind az elmúlt öt év munkái, vannak melyek piszkozatban már régóta megvoltak. A kötet így tulajdonképpen egész életének a lenyomata. Verseit az intuíció, a pillanat szüli. Nem törekszik a direkt rímeltetésre, inkább afféle szabadverseket ír. Számára a „gondolatritmus” a fontos az ütemhangsúly helyett. A lényeg magában az alkotási folyamatban rejlik, amit mindig katarzisként él meg.
A kötet – mely összefogással, több támogató hozzájárulásával jelenhetett meg – a szerzőnél megvásárolható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Vereség a szezonnyitónFokozott ellenőrzés a ZTE FC - Újpest FC mérkőzés napjánFelújították a kertvárosi tömbbelsőtA zalaegerszegi gyermekotthon kapta a lecsónap bevételétMit tegyünk, ha pénzügyi panaszunk van?A genetika forradalma - előadás a Keresztury VMK-banLubics Szilvia nyerte a 275 kilométeres ultramaratontÖrömtánc a szív világnapján ZalaegerszegenÚjabb zalai sikerekkel folytatódott a sportlövők Országos BajnokságaMegújult és bővült a zalaegerszegi birkózócsarnok -
rovatunk hírei
Mindszentyneum az építész szemévelÉrtékadó lélekhangok - Kovács KatávalKiscsillag - Zalaegerszeg 2024.Zene a (világ)irodalomban // Kiss Tamás karnagy, zenetanár előadásaTekerj a szívedért, tekerj a zöldbe! 2024.XVI. Pásztorhagyományok NapjaNyáry Krisztián - Így szerettek őkMúzeumok őszi éjszakája 2024.A Lipót rejtelmeiMonostori 22/24 - Jótékonysági emlékkoncert jazz kedvelőknek top 10
Szalvétagyűjtők klubja indult ZalaegerszegenMűvészeti központtá és karrierirodává alakítaná át az MMIK épületét a fiatal tervezőKiállítás a gébárti alkotóhét anyagábólKiemelt diáksport napi rendezvényt tartottak PacsánÉdes évet: beköszöntött a zsidó újévFelújították a kertvárosi tömbbelsőtMinden korosztálynak kínáltak érdekességet a Kutatók ÉjszakájánA zalaegerszegi gyermekotthon kapta a lecsónap bevételétReziben tartotta szakmai napját a Zalai Falvakért EgyesületA genetika forradalma - előadás a Keresztury VMK-ban