Vezető hírek
Arra készülnek, hogy ősszel beindul a színházi szezon
Igazgatói tájékoztató a 2020/2021-es színházi évadról
A közlemény folytatásában azt írja: kollégáim ugyanolyan alázattal, profizmussal és a színház iránti elkötelezettséggel teszik majd dolgukat, mint ahogy a veszélyhelyzet előtt tették, illetve a járvány idején is teszik. A társadalmi kötelezettségvállalás keretében a színház varrodája folyamatosan arcmaszkok készítését végzi, s több kollégánk részt vesz arcpajzsok összeállításában és csomagolásában is.
Illusztráció (Fotó: ZalaMédia archív, -pP-)
De a színház lényege mégiscsak az előadás, a közös együttlélegzés, ami mindig egyszeri és megismételhetetlen. Minden idegszálunkkal a nézőkért vagyunk, hiszen visszaigazolást tőlük kapunk a munkánkról. Ezért továbbra is nagyon szeretnénk megtartani régi bérletes nézőinket, de persze, ha a körülmények engedik, jó lenne új nézőket is köszönteni.
A 2020/21-es évadban a következő előadásokkal készülnek:
- Az őszi első bemutató a Sose halunk meg című musical lesz Koltai Róbert rendezésében és főszereplésével. Ezt a darabot már márciusban elkezdték előkészíteni, de a veszélyhelyzet kihirdetése miatt épp az olvasópróba előtt kellett leállniuk a munkálatokkal. (A bemutató időpontja október 9.)
- október 22-én jön a Kölcsönlakás című Ray Cooney által írt vígjáték, amit Besenczi Árpád állít színpadra.
- az advent és a remélhetőleg megrendezésre kerülő Eucharisztikus Világkonferencia jegyében tűzik műsorra Vajda Katalin Legyetek jók, ha tudtok című színdarabját, amely Luigi Magni és Bernardo Zapponi azonos című híres filmjéből készült. A darabot Moravetz Levente rendezi, a bemutató időpontja pedig december 4.
- a nagyszínpadon 2021 januárjában lesz látható Rákosi Viktor Elnémult harangok című darabja a Kossuth-díjas Szilágyi Tibor színpadra állításában, megemlékezve a Trianoni békediktátum 100. évfordulójáról.
- 2020. március 13-án lett volna a Kőszívű ember fiai című produkció premierje, amiből csak egy házi főpróbát tudtak tartani a veszélyhelyzet kihirdetése miatt. Reményeik szerint - majdnem napra pontosan egy évvel később - 2021. március 12-én tervezik a mű bemutatóját, rendezője Böhm György.
- a nagyszínházi premierek sorát egy újabb musical zárja: Szakcsi Lakatos Béla és Csemer Géza alkotta a Cigánykerék című darab, mely a ’70-es évek pesti milliőjében játszódik, valahol a VIII. kerület mélyén. A bemutató tervezett időpontja 2021. április 16., a darabot pedig Böhm György állítja színpadra Bakó Gábor koreográfus segítségével.
Dr. Besenczi Árpád (Fotó: Facebook/Hevesi Sándor Színház)
A jövő évadban két ifjúsági bemutatót is terveznek. A nagysikerű Lázár Ervin-program keretében Farkas Ignác rendezi a Félőlény című zenés mesejátékot, amelyet szeptember 16-án szeretnének bemutatni. A második félévben, 2021 februárjában egy mesemusical színesíti a repertoárt, ami Fekete István Vuk című regényéből készült és Tompagábor Kornél állítja színpadra. A stúdiószínpadon is szeretnének új bemutatót tartani, a zalai származású Szálinger Balázs Becsvölgye című színművét Mihály Péter rendezi.
Továbbra is műsoron marad a Sóska, sültkrumpli című előadás, a Vigyázat, csalók! című bűnmegelőzési programmal összekapcsolt utazó darab is, mint ahogy a Csontketrec című Tantermi Deszka-előadás is tovább szerepel a repertoáron.
"Bízunk benne, hogy pótolni tudjuk a Tóték című bérletes előadásunkat (10 alkalom), és a két bérletszünetes Oscart is szeretnénk lejátszani. Ennek időpontjáról, amint biztosan tudni fogjuk, természetesen azonnal tájékoztatjuk a tisztelt publikumot. Mindent megteszünk annak érdekében, ha az egészségügyi helyzet lehetővé teszi, minél előbb és minél zökkenőmentesebben induljon el a munka a színházban. Ehhez persze Önök, a Nézők is szükségesek, azaz jöjjenek, s szokjanak vissza a színházba. Mi továbbra is „Tárt karokkal” várjuk Önöket! Vigyázzanak magukra és embertársaikra! Találkozzunk minél hamarabb a Hevesi Sándor Színházban!" - fogalmazott Besenczi Árpád közleményében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala