Vezető hírek
Indul a színházi évad, újra pályázik az igazgató
Ifjú Mátyás és Páratlan páros
Mindezekről dr. Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója beszélt a társulat 2024/25-ös évadnyitó ülésén. Mint jelezte, újra megpályázza az igazgatói posztot, a közgyűlés októberben hoz majd döntést.
Az idei évad első előadása a Lázár Ervin Program által támogatott Az ifjú Mátyás című hőstörténet lesz, melyet Mihály Péter rendez. A főleg diákoknak szóló művet szeptember 19-től láthatja a közönség. Az első felnőtteknek szóló nagyszínpadi előadás szeptember 27-én kerül színre: a Páratlan páros című vígjátékot Besenczi Árpád rendezi.
Az évad folyamán a Sárkányszív (történelmi musical), a Bőröndmese (mesemusical; Lázár Ervin Program), az Életrevalók (filmadaptáció), a Rómeó és Júlia (tragédia), a Nyolc nő (dráma) és a Hotel Menthol (musical) című előadások kerülnek repertoárra.
Társulati ülést tartottak
Az igazgató jelezte: az Országos Nyugdíjas Szöveg Zala Megyei Szervezetének kezdeményezésére egy új bérlettípust is bevezetnek. Szombatonként 15 órától a nyugdíjasokat várja az Egervári Klára színművészről elnevezett bérlet. A színház életében változás lesz, hogy Szabó József gazdasági vezető nyugállományba vonul, helyét Némethné Andor Katalin veszi át. Nyugdíjba vonul Farkas Ignác színművész is, de ő tovább folytatja a munkát. Nyugdíjazás miatt a műszaknál is változások várhatók.
A társulat a nyár folyamán részt vett a Déryné Fesztiválon, augusztus utolsó napjaiban pedig a Vidor Fesztiválra és a Mézesvölgyi Nyárra is ellátogatnak. A tavalyi évad előadásai közül az Indul a bakterházat mutatják be a találkozókon.
A társulati ülés végén törzsgárda oklevelet vehettek át azok a kollégák, akik 5, 10, 15, 20.., vagy 40 éve dolgoznak közalkalmazotti státuszban a színháznál.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Csatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e BotfánAz egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellett -
rovatunk hírei
Lemezbörzeeeeee.....Honvédmenház - kiállítás a Göcseji MúzeumbanMárcius 15-i megemlékezés ZalaegerszegenNyitott irodalomterápiás csoport felnőtteknekA Capella Savaria koncertjeNőnap a kastélybanPáterdombi farsangKerámia szakkör Hangya ÁgivalFinisszázs szubjektív tárlatvezetés a Pálosok kiállításbanDana Puhosh: Mágia a műanyag világban - kiállításmegnyitó top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangon