Vezető hírek
Sikeres évadot zárt a színház
A legmagasabb nézőszámot és a legtöbb bevételt, a Balfácánt vacsorára, a Dzsungel könyve és az Én és a kisöcsém című előadások hozták. A közönség szavazatai alapján az idei legjobb előadás az Én és a kisöcsém lett.
Balogh Tamás és Farkas Ignác örökös tagságot kapott
Az igazgató elmondta: az idei sikerekhez hozzájárult a csapatmunka, az összefogás, de a nyugalom és a profizmus is. A társulat ugyanezzel a lendülettel készül a jövő évadra, ami nagyjából készen is áll a szeptemberi indulásra. A család ellen nincs orvosság és a Tanár Úr, kérem című előadások előkészületi munkái lezajlottak. A nagy attrakció pedig az Evita című musical lesz, ami megterhelő és komoly munkát jelent majd a színház számára. Abban bíznak, hogy a befektetett energia megtérül majd, és sikeres lesz a darab.
A társulati ülésen köszöntötte a színészeket és a műszak tagjai Vigh László országgyűlési képviselő, és dr. Vadvári Tibor alpolgármester is. Mindketten gratuláltak a színház idei sikereihez. Elhangzott: 2018-ig jó volna, ha megtörténne a színház régóta húzódó rekonstrukciója. Az országgyűlési képviselő lobbizik az ügy érdekében.
Az évadzárón sor került díjazásokra is. Két új örökös tagot választott a társulat Balogh Tamás és Frakas Ignác színművészek személyében. Az idei Közönségdíjas színész Urházy Gábor László lett. A Színházbarát kör díját Bellus Attila kapta, csakúgy, mint a legtöbbet játszó színésznek járó Terminátor-díjat. A műszaknak járó Aranydeszka-díjat Kósi Gábor kellékes vehette át. A Forgách-gyűrű Boronyák Zoltán portáshoz vándorolt. A Máriáss József-díjat és a Nívódíjat egyaránt Kátai Kinga színész nyerte el, a Pro Teatro-díjat pedig Léhárt Beáta gazdasági titkár és Deli Attila, a műhelyház asztalosa érdemelte ki.
A Vigh László alapította országgyűlési képviselői elismerést Balogh Tamás vehette át, az Ötödik pecsétben nyújtott alakításáért.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Versenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukba