2024.04.20., szombat - TivadarZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Az alapok lerakása mindig a legfárasztóbb

2022. augusztus 10. szerda, 10:56
Szerző: B. Zs.
Sebastjan Krasovec irányítja vezetőedzőként a Zalakerámia ZTE Kosárlabda Klubot a 2022/2023-as szezonban. A szlovén mester, aki négy oroszlányi esztendő után váltott, augusztus elsején megtartotta első edzését új csapatának.

Megkezdte a felkészülést az új szezonra a Zalakerámia ZTE KK

Sebastjan Krasovec edző

A hangsúly az első felkészülési héten még főként a különféle tesztelésekre került, így nagy szerephez jutott Bokor Laura, gyógytornász-fizioterapeuta, valamint Adrovicz Béla erőnléti edző is. A saját nevelésű fiatalokat Szalay Domonkos és Polster Attila képviselte; Simó Bence és Makkos Dávid kisebb betegség, Csuti Kornél pedig az U18-as EB kapcsán hiányzott az elmúlt héten. Itt volt viszont a háromfős felnőtt magyar mag, a tavalyi csapatból marasztalt Németh Ákos, valamint a két új igazolás, a Szegedről érkező Keller Iván és az állomáshelyét Szolnokról Egerszegre áttevő Zsíros Péter is. Hozzájuk csatlakozott első fecskeként a légiós kvintett egyik szerb tagja, Danilo Ostojic, akivel négyes/ötös poszton számol majd a stáb, melyet Baki Gergely másodedző és Bencze Tamás szakmai igazgató alkot a vezetőedző mellett. A fizikai felmérések mellett kedden délelőtt orvosi vizsgálatok zajlottak, majd ezt követően napi 1-2 edzéssel kezdte felkészülését a csapat a következő szezonra.

– Az első időszakban, amíg kisebb létszámmal dolgozunk, főként a technikai csiszoláson lesz a hangsúly – fejtette ki a csapat új trénere, Sebastjan Krasovec. – Szerencsére mindenki jó állapotban érkezett; de az első időszak fárasztó, hiszen fizikális alapozás is zajlik, de persze a labdás alapfeladatokat sem hanyagoljuk el. Örülök, hogy Danilo már csatlakozott hozzánk, így több idő lesz arra, hogy meg tudják ismerni egymást a srácok. Vele mindkét magasposzton számolunk a szezon során, de a többi légióst is úgy igazoltuk, hogy sokféle variációs lehetőség legyen velük kapcsolatban. Az alapozó hetek után aztán majd a taktikai elemek is előkerülnek. 

Keller Iván

Valóban fárasztóak az első edzések, főleg a kondiban és a futópályán, de ennek majd hasznát vesszük a szezon során – vélekedett az egyik új fiú, Keller Iván. Nagyon várom már, hogy bővüljön a keretünk és megérkezzen a többi légiós is, és elkezdődjenek a felkészülési meccsek, ez mindig a legizgalmasabb része a szezonkezdetnek.

A csapat augusztus 15-én, hétfőn egészül ki a három amerikai és egy szerb légióssal, akkor indul majd a taktikai repertoár érdemi bővítése.    

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK