Vezető hírek
Megújul az Ostoros-csarnok
A ZTE Arénával egyező arculatot kap
Gecse Péter alpolgármester felidézte, hogy a járműipari tesztpálya 2017 májusi alapkőletétele alkalmával Orbán Viktor miniszterelnök a munkacsarnokot is megtekintette. A találkozón született meg a felújítás gondolata, melyre a ZTE Football Club Zrt., mint kedvezményezett nettó 800 millió forintos állami támogatást kapott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóvoltából a Magyar Labdarúgó Szövetségen keresztül. Az energetikai korszerűsítést szolgáló beruházás a munkacsarnokot, a hozzákapcsolódó háromszintes irodaházat és az öltözőépület egyaránt érinti. Új nyílászárókat építenek be, szigeteléssel látják el a falakat, a munkacsarnokban korszerű villamos-, illetve hűtés-fűtés rendszert alakítanak ki, és új bejárati zónát hoznak létre. Az alpolgármester kiemelte, a fejlesztés által egy emblematikus épület újul meg, melyhez nagyon sok zalaegerszegi kötődik. A munkacsarnok funkciója megmarad, továbbra is helyet ad kosárlabda-, röplabda-, valamint fociedzések, bajnokságok, és tornaórák megtartásának.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt mondta, a mindennapos testnevelés bevezetése miatt is szükség van olyan fedett termekre, amit az Ostoros-csarnok biztosít a város gyermekintézményeinek számára.
Mocnek Mária, a ZTE FC Zrt. megbízott cégvezetője arról beszélt, hogy az elmúlt öt évben közel egy milliárd forint értékben fejlesztették a labdarúgó sportlétesítményeket TAO-pályázat, valamint a város önkormányzata segítségével. Ezek közül kiemelte a ZTE-aréna rekonstrukcióját, valamint a szabadtéri erőnléti edzőpályákat, amelyeket más sportegyesületek is használhatnak. A ZTE sportkomplexum teljes körű rekonstrukciója a munkacsarnok felújításával fejeződik be. Átadása méltó zárása lesz a ZTC FC 100 éves jubileumi esztendejének.
Böjte Sándor Zsolt, a településrész önkormányzati képviselője a Tipegő Bölcsőde, a Kis utcai óvoda, a Dózsa-iskola, valamint a város valamennyi sportszerető polgárainak nevében köszönte meg az Ostoros-csarnok felújítását lehetővé beruházást.
A rendezvényen részt vett Stárics Kornél, a ZTE KK ügyvezetője, Török Róbert, a ZTE NKK és a megyei kosárlabda szövetség képviseletében, valamint Bodrogi Csaba, a Városi Sportlétesítmények Gondnokság Intézményének vezetője.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban