Vezető hírek
A foci ünnepe a megújult ZTE arénában
A március 25-én megrendezett átadási ünnepség szónokai is ennek a reményüknek adtak hangot. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos köszöntötte elsőként a szurkolókat, a ZTE labdarúgóit külön üdvözölve a vendégmérkőzésre érkezett szlovákiai Dunaszerdahely és az ausztriai Graz első osztályú futballcsapatát. Méltatta a kormány és Zalaegerszeg önkormányzatának támogatását a stadion rekonstrukciójának befejezésében. Mint fogalmazott, a ZTE stadion olyan korszerű feltétetekkel büszkélkedhet, ahol egyaránt öröm meccset játszani illetve meccset nézni.
Stadionavató Zalaegerszegen
A stadion megújítása történelmi jelentőségű a klub életében, hangsúlyozta Végh Gábor, a ZTE FC tulajdonosa. Mint mondta, sok-sok év egyhelyben topogás után a kormány biztosította a szükséges forrásokat, így befejeződhetett a stadion építése. Az infrastruktúra alapja, hogy magasabb célokért küzdhessenek, amin nem más, minthogy a ZTE FC az ország meghatározó csapata legyen. Ehhez most már biztosítottak a körülmények a zalai futballt kedvelők örömére.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere azt mondta, egy álom vált valóra az aréna rekonstrukciójával, ahogy 1920-ban is, amikor zalaegerszegi lokálpatrióta polgárok álmodtak egy nagyot, és létrehozták a fociklubot. Mint fogalmazott, a hamarosan 100. születésnapját ünneplő klub és a város számára egyaránt nagy jelentőséggel bír a megszépült a stadion, mely már nemzetközi mérkőzésekre is alkalmas. A polgármester kitért arra, hogy Zalaegerszeg idén, 2017-ben ünnepli első írásos említésének 770. jubileumát, a ZTE FC pedig 2020-ban fennállásának 100. évfordulóját. Ennek kapcsán reményét fejezte ki, hogy a külcsín után a belbecs is helyreállhat, és centenáriumára újra az NB I-ben játszik a csapat.
Csató Sándor, a ZTE FC edzője érdeklődésünkre elmondta, játékosnak, edzőnek, nézőnek egyaránt hatalmas élmény, hogy végre valahára elkészült a stadion, ami nagyon szép lett. A két meghívott élvonalbeli csapattal való mérkőzés méltó megünneplése mindennek. A ZTE-ben elég sok a fiatal játékos, akiknek igazi megmérettetést jelentenek ezek a mérkőzések. Az edző kitért arra, hogy az idei szezont építkező szakasznak tekintik, hiszen fiataljaikból kell kialakítani azt a csapatot, amely majd a reményeik szerint feljuthat az NB I-be. Nagy kihívás előtt állnak, de bízik abban, hogy megtölthetik nézőkkel az új stadiont.
A stadionátadó gálán négy mérkőzést tekinthetett meg a közönség. A megyei közéleti válogatott és a megyei női válogatott összecsapását, amit a közéleti válogatott nyert 2-1-re. A ZTE FC pályára lépett az FC DAC 1904 Dunaszerdahely, valamint a SK Puntigamer Sturm Graz ellen, az előbbi 1-0-ás ZTE győzelemmel végződött, míg a másik 1-1-es döntetlennel. A szlovák és az osztrák csapat összecsapásán nem született gól.
Az ünnepségen fellépett Pál Kriszta énekes és Bot Gábor színművész. A négyszeres világbajnok magyar freestyle-focista, Szász Kitti labdazsonglőrködésével nyűgözte le a nézőket. A gála lézershow-val zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Építkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon Egyesület -
rovatunk hírei
Évindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállítás top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattCselló, ahogy ők szeretik