2024.04.16., kedd - CsongorZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

A környezettudatos Gyenesdiásért

2019. március 28. csütörtök, 12:48
Szerző és fotó: Nemes Norbert
A Nyugat-Balaton család-, gyermek- és környezetbarát nagyközsége márciusban és áprilisban is középpontba helyezte a testi-lelki-szellemi egészség megőrzését valamint a természet- és környezetvédelmet – mesélte Gál Lajos polgármester.

– Március derekán, a helyi fenntarthatósági témahetet is ennek szellemében, környezetvédelmi programok beiktatásával szerveztük meg, az öko-iskolánkkal közösen. Prof. dr. Tóth Gergely egyetemi tanár, a KÖVET egyesület főtitkára vetítettképes előadásában, a gyerekek számára közérthetően, azon bűnös folyamatokat szedte csokorba, amelyek a természetes élőhelyeinket veszélyeztetik a világ leggazdagabb embereinek hasznát keresve. A községházán pedig Nagy Rékát, Ökoanyut láttuk vendégül, aki végső csapást mért a régi beidegződésre, miszerint környezettudatosan élni macerás, drága és úri passzió.

Az öko-élet egyik legnagyobb hazai népszerűsítője környezettudatos és takarékos háztartási ötleteit is megosztotta arról, hogy hogyan lehet tudatosan vásárolni, házilag folyékony szappant, mosogatószert, mosószert és kozmetikumokat készíteni. Láttatta, hogy a takarékos háztartás nem csak idea, hanem kivitelezhető valóság, sőt szórakozás, valóságos szenvedély. Kipróbált receptjei és tippjei remek sorvezetők voltak a sikerhozó változtatások megkezdéséhez. Minden osztály örökbe fogadott egy fát az iskolaudvarról, amit megismert, megrajzolt, megvizsgált és folyamatosan gondoz. Gyenes gyönyörű természeti kincseit bemutatandó, egy fotópályázatot is hirdetett az iskola.

A haiku a japán költészet egyik jellegzetes versformája. Ez a fajta költészeti forma nem csupán a japán irodalomban, hanem a 20. század elejétől már a világirodalomban is nagy népszerűségnek örvend. Fő témája az évszakok megbecsülése és a természet szeretete. A haiku író mozgalom a diákok körében is hamar népszerű lett. Mitől vagy hiteles ember? Mi az, ami hitelessé tesz? Ha példát adsz, lelkesedéssel, derűvel. Ezt átérezve túravezetőként vállaltam, hogy elkísérem a diákjainkat egy geo sétatúrára a Keszthelyi-hegységbe, hogy ők is megismerjék a környezetük földtani adottságait- mondta el Gál Lajos, polgármester. A Fenntarthatósági Témahéthez kapcsolódva meglátogattuk a kis- és nagy bánya-udvart és a Nagymezőt. Választ adtam arra, hogy miért fehér a mészkő és milyen volt a környezetünk a dinoszauruszok idején. Szót ejtettünk az állat –és növényvilágról, a helytörténeti értékekről, az élhető lakókörnyezet kialakításáról is.

– Mindemellett Gyenesdiás a napokban Energiahatékony Önkormányzati díjat kapott…

- A nemzetközi energiahatékonyság világnapja alkalmából nagyközségünk a parlamentben vehette át az erről szóló tanúsítványt a Virtuális Erőmű X. jubileumi Díjátadó gáláján. Az elismeréshez azért jutottunk, mert a kész terveken és benyújtott pályázatokon túl lezárt energetikai beruházásokat valósítottunk meg. Megújuló energiatermeléssel rendelkezünk, így mérhető megtakarításaink vannak. Örülünk, ha a jó példánk ragadós lesz és minél több település érzi át a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben, hogy érdemes és fontos változtatnia.

- Március közepétől rengeteg természet közeli kis és nagyközösségi program szervezése zajlik.

- A Forrásvíz Természetbarát Egyesület szervezte a 31. Lepke teljesítménytúrát a Keszthelyi-hegység területén: 15, 25 és 40 kilométeres távok teljesítésével, tizennégy ellenőrzőpont beiktatásával. A távokat idén rekordszámban, 850-en teljesítették. A Víz napi Balcsi-parti résztvevői a Balatonfüredi-savanyúvizes és a Szent György-hegy oroszlánfejes kútjának forrásvízből kortyoltak, megismerkedve a természet és vízvédelmet szolgáló energiatakarékos megoldásokkal, a felelősségteljes vízhasználat lehetőségeivel. A program zárásaként a Balatont is megkoszorúztuk.

Gyenesdiáson Gyümölcsoltó Boldogasszony Napját már sok éve megrendezzük, a közösségi élet erősítését szolgálva. A jövő a gyermekek kezében van! E mottót kiválasztva minden résztvevő gyermek egy oltványt kapott ajándékba a pályázati segítséggel megszervezett programon. A közreműködők között köszönthettük a kertbarát körünk tagjait, a Dalárdánkat valamint a Varázshangok az Egészségért Egyesület képviselőit. A Tündérkertek holisztikus, spirituális és tudományos szemszögből való vizsgálatát, a kertgondozás és kertfenntartás csodáit Almásy Béla kutató agrármérnök vette számba, aki Partics Gyula őstermelővel a népi hagyományokra koncentráló szakmai bemutatót is tartott. Előkerültek a régi, helyi, ellenálló gyümölcsfajták, oltóvesszők, vadalanyok, oltókések, majd az oltóvesszőkre Deák Ákos plébános kérte Isten áldását. Volner Lajos szakmai vezetésével sort kerítettünk magbörzére is. Cseréltek virág-, takarmánynövény-, zöldség- és gabonamagokat is. A Kertbarát Kör tagjai elsősorban paprika, paradicsom, fűszer –és gyógynövény magokkal készültek a csere alapon működő börzére. A jó kedvet, vidám hangulatot hozó Dalárda esti föllépése közben egy szeretetvendégségre hívtunk minden közreműködőt. Vetélkedők, előadások és kirándulások is lesznek a Föld napi tematikus iskolai projekten. A Nagymezőn Zöld napi programok, tavaszköszöntő családi rendezvények lesznek a hagyományőrzés, a környezetvédelem, a gasztro-kultúra jegyében.

Április 13-án, szombaton délelőtt a Pásztorháznál és a községházán a húsvéti készülődés jegyében tojásfestést, dekoráció készítést, játszóházat, babavarázs-vásárt, veterán játékautó kipróbálást és állatsimogatót is szervezünk. A piacnyitó fesztiválon pedig bemutatkoznak a helyi ifjú muzsikusaink, óvodásaink, nyugdíjas klubunk is. Lesz vásári paródia és fellép az alternatív soft rock zenekar oszlopos tagja. Idén is árulnak majd kézműves húsvéti termékeket, különleges húsvéti sonkákat és terítékre kerülnek a keszthelyi burgonyafajták. A Pannon Egyetem Burgonyakutatási Központja vetőburgonya vásárral és helyi krumplifajták bemutatójával várja az érdeklődőket. A tavasz nem múlhat el a Nagymezőn, április 27-28-án tartott Rügyfakadás-Tavaszünnep nélkül. Vidám tavaszköszöntő családi rendezvények, bemutatók, programok, ízes ételek várják a nagyközönséget.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK