Vezető hírek
Elkerülve az újabb káreseményeket
Felújítják a Platán sor 25. szám előtti főgyűjtőcsatornát
Bali Zoltán (balról a második) és Arnhoffer András
Erről Bali Zoltán alpolgármester, a térség önkormányzati képviselője beszélt a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. Felidézte, hogy pár éve a Platán sori gázvezeték rekonstrukciója idején beszakadt itt egy zöld terület. Akkor a Zalavíz Zrt. kamerás vizsgálatával megállapították, hogy a szennyvízvezeték erősen korrodált, ki kell váltani. A Platán sor 25. előtti szennyvízrendszer korszerűsítése így lett a KEHOP által támogatott 28 munka egyike, ahogy a környéken az Ebergény utcai ivóvíz- és szennyvízhálózat rekonstrukciója, valamint a Kabók Lajos utcai szennyvízvezeték felújítása, ami már befejeződött. Az alpolgármester jelezte, a konszolidációs időszakot követően a jövő évben teszik teljesen rendbe a tízemeletes előtti területet, a kerékpárút átvezető szakaszát újraaszfaltozzák, és felfestik a jelöléseket.
Az akkori káreseményben a főcsatornának leginkább a Hock János utca alatt húzódó szakasza volt érintett. Kitakarás nélküli technológiával állították helyre, amellyel csak időlegesen oldották meg a problémát, tette hozzá Arnhoffer András, a Zalavíz Zrt. elnök-vezérigazgatója. Mint mondta, a jelenlegi beruházásában a 104 méteres szakasz teljes rekonstrukcióját elvégzik, elkerülve az újabb beszakadást, ami akár teljes forgalomelzárással is járna a Hock János utca ezen részén. Kiemelte, a környezet védelme és a biztonságos üzemeltetés érdekében rendkívül fontos ez a munka, mert ez egy főgyűjtőcsatorna, amely rengeteg szennyvizet szállít a zalaegerszegi szennyvíztisztító telepre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Gasztroséta Zalaegerszegen a turizmus világnapjánKutatók éjszakája: mesterséges intelligencia a mindennapokbanMegújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópontGázolt a vonat Zalaegerszeg és Zalaszentiván közöttSzeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi Igazgatóság -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Szeptember 25-től kétirányúvá válik a Kosztolányi út egy szakasza!Tóparti festőkurzus GébártonÚj művészgeneráció, filozofikus megközelítésJáték a mázakkal, magas tűzönEgykori dolgozók találkoztak a ruhagyár épületébenHatvanéves a József Attila KönyvtárMegújul a Berzsenyi utca egy szakaszaA Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítikMegvan az egerszegi vár északnyugati bástyájaBanki, biztosítási jogvita rendezése a bíróságon kívül. Érdemes-e a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezni?