Vezető hírek
Erdei iskolába is járhatnak
- A projektnek köszönhetően rendhagyó módon emlékezhettünk meg október 4-én az állatok világnapjáról is – mondta Járiné Lévai Mariann tanárnő, aki biológia tanárként ezen programok felelőse-szervezője. – Évek óta nagyszabású, városi szintű rendezvényt tartunk az állatok világnapján a gyerekek örömére. Az idén ettől eltértünk és bár minden osztály nem lehetett a program részese, csak az alsó tagozatosok és az ötödikesek, a résztvevők testközelből ismerkedhettek meg a bemutatott állatokkal, akik olyan tulajdonságaikat is bemutattak, amit egyébként nem lehet tapasztalni. Mindez nagyon nagy élményt nyújtott.
Dr. Illyés Zoltán biológus tartotta Botfán az erdei iskolát, négy héten át, összesen nyolc alkalommal. Többek között gyöngybagoly bemutatásra került sor, illetve a sérülés miatt ápolt, állatok, így denevér, fecske napi gondozása is látható volt. Szintén felejthetetlen a nádasban hálóval fogott madarak megismerése. De az évszaknak megfelelően volt mód szőlőpréselésre, a környék növény világának megfigyelésére. A gomba bőség miatt külön foglalkozást is kitehetett volna, ezen élőlények felfedezése -mondta a tanárnő.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Építkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon Egyesület -
rovatunk hírei
Évindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállítás top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattCselló, ahogy ők szeretik