Vezető hírek
Hatékonyabb fellépés a szaporítótelepek ellen
Állatvédelmi kerekasztal-beszélgetés
A zalaegerszegi városházán rendezett kerekasztal-beszélgetést követően Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos (aki október 1-től látja el a feladatkört) elmondta: az állatvédelemről kiemelten kell beszélni és a hangsúly a párbeszéden van. Ezért is hívták össze egy találkozóra az önkormányzat és a témában érintett civil szervezetek képviselőit, valamint a megye szakembereit. A zalaegerszegi tanácskozáson is megerősítést nyertek azok a problémás kérdések, melyekre az állam szeretne a jövőben hatékony megoldást találni.
Balaicz Zoltán, Ovádi Péter és Vigh László a sajtótájékoztatón
A politikus szerint az egyik legfontosabb feladat, hogy országos szintre emeljék az ivartalanítási programot. Ehhez több állami forrást is szánnak a jövőben. Ugyanilyen hangsúlyos kérdés, hogy minél kisebb életkorban a felelős állattartásra neveljék a gyerekeket, de adott esetben a felnőttek figyelmét is felhívják erre. A kormány a jövőben hatékonyabban szeretne fellépni a szaporítótelepek ellen is, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezekről a helyekről kerül ki a legtöbb kóbor állat. De az ebrendészeti telepek felülvizsgálata sem maradhat el.
Elhangzott: az államnak fontos feladata, hogy pályázatok révén segítse az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteket.
Csökkentenék kóbor állatok számát. Fellépnek a szaporítótelepekkel és az állatkínzással szemben (Illusztráció)
A sajtótájékoztatón részt vett Vigh László országgyűlési képviselő is, aki elmondta: a kerekasztal-beszélgetésen az is szóba került, hogy mit tudnak tenni a szakértők annak érdekében, hogy kevesebb állatkínzás történjen a megyében. De az is megfogalmazódott, hogy olyan állatmenhelyekre van szükség megyeszerte, ami megfelel a 21. század kívánalmainak.
Balaicz Zoltán polgármester mindehhez hozzátette: a város régóta szoros kapcsolatot ápol az állatvédelmi szervezetekkel és az önkormányzat anyagilag is támogatja a civileket. A program kiemelt szereplői a Bogáncs Állatmenhely, a Bársonytalp Egyesület valamint az Állatvédelmi Járőrszolgálat zalai szervezetei.
A miniszteri biztos tervei között szerepel, hogy az ország többi pontján megrendezett hasonló fórumok tapasztalatait összegyűjtve a kormány elé terjesszen egy olyan javasaltcsomagot, ami hosszú távra meghatározza a legfontosabb állatvédelmi feladatokat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fiatalok pesszimistábbnak tűnnek, ha a fizetésükről van szóZalában két helyszínen is várja az érdeklődőket az idei Erőművek Éjszakája Kóstoló és akció a zalaegerszegi piacon a tojás világnapjánZalai lakástüzek: kilenc hónap alatt 4 halott a megyébenSzombat délután tűz ütött ki a zalaegerszegi szeméttelepenMegalakult a Zala vármegyei közgyűlésEgymilliárd forintot meghaladó értékű csempészett dohányt foglaltak le ZalábanVereség a szezonnyitónFokozott ellenőrzés a ZTE FC - Újpest FC mérkőzés napjánFelújították a kertvárosi tömbbelsőt -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Szalvétagyűjtők klubja indult ZalaegerszegenMűvészeti központtá és karrierirodává alakítaná át az MMIK épületét a fiatal tervezőKiállítás a gébárti alkotóhét anyagábólMúzeumpedagógiai évnyitó teadélutánnalSzombat délután tűz ütött ki a zalaegerszegi szeméttelepenKiemelt diáksport napi rendezvényt tartottak PacsánSaját társasjátékot fejlesztett a Deák-könyvtárÉdes évet: beköszöntött a zsidó újévMonokróm fotók a Deák Ferenc-könyvtárbanMegalakult a Zala vármegyei közgyűlés